Olyanná válik, mint Péter, János és Jakab számára a megdicsőülés hegyének élménye, ahol az emberi formában ismert Jézus istenségére is rácsodálkozhattak.
Az érzékelhető történések közepette egyre inkább felragyog, hogy
„ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére” (Fil 2,9–11).
Megtörtént az, amiért Jézus így imádkozott:
„Miután ezeket mondta Jézus, tekintetét az égre emelve így szólt: Atyám, eljött az óra: dicsőítsd meg a te Fiadat, hogy a Fiú is megdicsőítsen téged, mivel hatalmat adtál neki minden halandó felett, hogy mindazoknak, akiket neki adtál, örök életet adjon.” (Jn 17,1–2)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése