2022. október 27., csütörtök

💥Reggeli dicséret🌹

Just do it!
,,Hagyj fel a rosszal, és cselekedj jót, törekedj békességre, és kövesd azt! Az Úr szeme látja az igazakat, füle meghallja kiáltásukat.,, Zsoltárok könyve 34:15-16


Ismered a Nike mottóját?

A minap a bizalomról beszélgettem valakivel, és arról, hogy milyen jó lenne, ha a gyülekezeti közösség — vagy bármilyen választott közösség — teljes bizalomban és őszinteségben tudna működni, ahol elmondhatnánk a nehézségeinket, kríziseinket, kihívásainkat, sőt, akár bűneinket is egymásnak, együtt imádkozhatnánk érte és egymást támogatva fejlődhetnénk. 
Beszélgető partnerem furcsán reagálta le a dolgot. 
"Ha valaki elmondja a bűneit, akkor utána mindenki furcsán fog nézni rá, és világgá kürtöli! 
Ez senkinek nem volna jó!" — mondta. "Addig, amíg a közösség minden egyes tagja el nem éri az őszinteségnek és bizalomnak ezt a fokát, addig senki nem fog bízni a másikban."

A beszélgető társamnak igaza volt, hiszen az első, aki ki meri magát szolgáltatni és ilyen módon megbízik a közösség tagjaiban, kiszolgáltatottá válik — ezt pedig, érthető módon, senki nem fogja bevállalni. Ez azonban egy róka fogta csuka helyzetet idéz elő: mindaddig nem változik senki, míg mindenki nem változik, így a bizalmatlanság állandósul.

Van egy angol mondás, ami szerint egész Londont, mind a 3,6 millió lakást és környékét fél óra alatt ki lehetne seperni — ehhez csak az kellene, ha mindenki a saját háza előtt letakarítaná a járdát. 
Ha változást akarunk a világban, a környezetünkben, a közösségünkben és a családunkban, először magunkon változtassunk! "Hagyj fel a rosszal, és cselekedj jót, törekedj békességre, és kövesd azt!" mondja a zsoltáríró. Sőt, Isten segít a változásban, csak kérned kell őt! 
Tudom, hogy rizikós, de lehet, hogy te hozod el a változást, ami bizalmat teremt!

A Nike mottója: Just do it! Csak csináld!

(Ömböli Krisztián)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése