2022. október 2., vasárnap

💥Reggeli dicséret🌹 Isteni férj

“Mert aki alkotott, az a férjed, akinek Seregek Ura a neve, és aki megváltott, az Izráel Szentje, akit az egész föld Istenének hívnak.” Ézsaiás próféta könyve 54:5


Férfiként mindig furcsa az a kép, hogy Isten a “férj”. 
Éppen ezért talán még jobban végig kell gondolnom, hogy mit is jelent ez a kép. Mit mondott ez akkor és ott a népnek?

Isten úgy beszél a népéről mintha egy nő lenne, aki szégyenben maradt. 
A nép elhagyta, fellázadt, szolga sorba került, és most kétségbeesetten fordul a Teremtőhöz, akitől várja a szabadítást. 

Természetesen Ő nem hagyja válasz nélkül, és elküldi a prófétát, hogy bíztassa a népét. 
Amikor leginkább megalázottnak érzi magát, Isten azt üzeni: “Nem hagylak el!” 
Mint egy jó férj, Ő sem hagy magadra. Bármi is történjék, a férj szereti a feleségét. 
Bármi is történjen, Isten szereti a népét.

Mikor úgy érzed, hogy teljesen egyedül vagy, mikor azt látod, hogy minden összeomlik körülötted, tudd, hogy Isten melletted áll. A népe vagy, hozzá tartozol. 
Ez többet jelent, mint csak egy fedél alatt élni valakivel. Ez azt jelenti, hogy részeddé vált, és részévé váltál.  Nem hagy el, mert mint férj és feleség, összetartoztok. Persze csak akkor, ha ezt akarod.

Isten kapcsolatot akar veled. Szeretne része lenni az életednek. Elfogadod ezt a feltétel nélküli szeretetet?

(Ömböli Dávid)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése