2022. december 6., kedd

💥Van Erőm💥

Miután Isten felfedte azon tervét Mária előtt, hogy ő lesz Jézus édesanyja, Mária egy gyönyörű dicsőítő dallal reagált. 
Magasztalta Istent azért, hogy egy egyszerű lányt választott arra, hogy nagyszerű tervét betöltse, és dicsérte őt irgalmáért, hűségéért és hatalmáért a Megváltóról szóló ígéret megtartásában.
Az egyik legkomolyabb dolog, amit Mária ebben az énekben megvall, a következő, „íme, mostantól fogva boldognak mond engem minden nemzedék, mert nagy dolgokat tett velem a Hatalmas.”
Ez erős bizonyság volt Istenbe vetett bizalmáról, tekintve, hogy kijelölt feladata miatt ítéletben és szégyenben lett volna része szinte minden ismerőse részéről.
Mindennek tudatában, Mária arra az áldásra összpontosított, hogy Isten őt egy ilyen fontos célra választotta ki. Tudta, hogy mindazok, akik hisznek majd Fiában, tiszteletben fogják tartani őt és hinni fognak Isten szavának az ő becsületességével kapcsolatban. 
Nem azokon a nehézségeken töprengett, amelyekkel a környezetében vagy a családjában kell majd szembenéznie. Nem kellett megvédenie magát. 
Mária úgy döntött, hogy inkább bízik Istenben, minthogy elutasítsa elhívását, akkor is, ha ez egy életen át tartó meg nem értettséget jelent számára.
Bármit is kér tőled Isten, ne engedd, hogy bármilyen fenyegető üldöztetés vagy ítélkezés visszatartson az engedelmességedben. 
Nem arra hívattunk, hogy kényelemben, elfogadásban vagy mások szimpátiájában éljünk. Isteni elhívásunk az, hogy változást hozzunk a világba!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése