2023. április 5., szerda

💥LUKÁCS EVANGÉLIUMA - MEGLÁTOGATÁSOD IDEJE❣️

Lukács evangéliuma 19:41-44.
„Amikor közelebb ért, és meglátta a várost, megsiratta, és így szólt: Bárcsak felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat! De most már el van rejtve a szemed elől. 
Mert jönnek majd rád napok, amikor ellenségeid ostromfalat emelnek körülötted, körülzárnak, és mindenfelől szorongatnak, földre tipornak téged és fiaidat, akik falaid között laknak, és kő kövön nem marad benned, mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét.”

Te milyen alapra építetted fel az életed?
Jeruzsálem már Jézus idejében is világvárosnak számított. Csodaszép képeket lehet ma is látni róla. Hegyre, sőt sziklára épült város. Erős városfal vette körül. Patinás épületek sokasága emelkedett benne. Ott volt a Templom, a királyi palota és a fellegvár. Rengeteg ember élt és dolgozott a városban, mert biztonságban érezték ott magukat. A történelem folyamán mégis számos alkalommal szinte a földdel tették egyenlővé. Így tett Titusz császár is Krisztus után 70-ben.
Magyarország tele van régi várromokkal. Ezek a várak azért épültek, hogy lakhelyek legyenek a nemesek számára és a háború idején oltalmat nyújtsanak az uradalomhoz tartozó falvak lakóinak is. Ezek közül ma már sokat rekonstruáltak és látogathatóvá tettek, de a legtöbb évszázadokon keresztül nem volt több egy kőhalomál egy hegytetőn.
„Kő kövön nem marad benned!” – mondja Jézus! Prófétai szavai nem csak Jeruzsálem városára érvényesek, hanem minden ember életére, aki nem ismeri fel „meglátogatása idejét”.

Ebből két dolgot kell megtanulnunk:

1. Először is, van idő, amíg felismerhetjük, hogy Isten Jézus Krisztusban nekünk is utat és lehetőséget készített a Hozzá való visszatalálásra, a bűneinkből való megtérésre! 
Jézus soha nem zárta ki hallgatóságából sem a parázna nőt, sem a csaló vámszedőt, sem a gyilkos zélótát, sem az öntelt farizeus, sem a hitetlen római, sem az örök életet kereső zsidót, stb. 
Nem tett különbséget sem életében, sem halálában. Minden ember bűnéért meghalt! 
Még ma is felismerheti mindenki, hogy Isten az Ő Igéjén és cselekedetein keresztül a szeretetét és kegyelmét kínálja nekünk. 
Ezért nevezzük kegyelmi időszaknak még a mai napot is! Te felismerted-e már, hogy Isten mennyire szeret téged! Erre a szeretetre, erre az alapra épült-e fel az életed?

2. A második dolog, amit tudnunk kell, hogy ha nem Isten bűnbocsátó szeretetére épül fel az életünk, akkor át fogjuk élni, hogy „kő kövön nem marad”! 
Mert a Biblia beszél arról, hogy egyszer letelik a kegyelem ideje és akkor már nem lesz lehetőségünk változtatni! Sok ember sok szilárdnak tűnő alapra építi fel az életét: vagyon, karrier, család, kapcsolatok, a „jó ember vagyok” filozófia, stb. 
De egy válságos időszakban (mint most) a pénz egyik napról elveszíti az értékét, emberek százezrei veszíthetik el a munkahelyüket, családok eshetnek szét, a barátok elhagyhatnak és egy-egy rossz döntés megingatja a „jó ember” illúzióját, stb. Bármi és bárki bármikor összeomolhat!
 „Kő kövön nem marad benned!”
„Ma még lehet, ma még szabad…” – mondja egy evangéliumi ének.
 Ma még új alapra kerülhet az életed! Dávid király így imádkozott: „Kiemelt a pusztulás verméből, a sárból és az iszapból. Sziklára állította lábamat, biztossá tette lépteimet.” (Zsoltárok könyve 40:3.)

Jézus arra tanított egy példázatában, hogy „Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló a bölcs emberhez, aki kősziklára építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, tomboltak a szelek, és nekirontottak annak a háznak, de nem dőlt össze, mert kősziklára volt alapozva. Aki pedig hallja tőlem ezeket a beszédeket, de nem cselekszi, hasonló a bolond emberhez, aki homokra építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, tomboltak a szelek, és beleütköztek abba a házba; és az összedőlt, és teljesen elpusztult.” 
(Máté evangéliuma 7:24-27.)


Te milyen alapra építetted fel az életed?
Legyen a mi életünk is olyan szilárd és biztos „hegyen épült város”, amelyet látva az emberek vágynak arra az alapra, amire a mi életünk is felépülhetett!
Ámen!


 Imádkozzunk azért, hogy felismerjük mi is és mások is „meglátogatásunk idejét”! 
Fogadjuk örömmel a hozzánk közeledő és életünkbe betérni kívánó Megváltót!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése