2023. április 11., kedd

💥Reggeli dicséret🌹Mi a helyzet az aggódással?

💞Nézzétek a liliomokat, miként növekednek: nem fáradoznak, nem is fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözött úgy, mint ezek közül bármelyik.” Lukács evangéliuma 12.fejezet 27.vers


Van-e a hitnek logikája? Összekapcsolható-e egy elméleti és meggyőződési fogalom az ész, a ráció fogalmával? A válasz: igen!

Jézus ebben a versben a hit logikájának egy elhanyagolt, de annál fontosabb pontjára mutat rá: aki hiszi és vallja, hogy életét Istennek köszönheti és Ő tartja fenn, az a továbbiakban nem gondolkodhat úgy, hogy az Úr nem adja meg azokat a dolgokat, amelyek ezen élet fenntartásához szükségesek. Kimondható az is, hogy mi emberek önerőnkből képtelenek vagyunk fenntartani életünket vagy meghosszabbítani azt. Isten akarata tehát felül áll a mi erőnkön és tervei magasabban mozognak, mint a mi gondolataink.

A hétvégén sokat voltam a természetben, ahol az apró virágoktól kezdve, a magas, ébredező fákon át, a megannyi fajta állatig tökéletesen megmutatkozott a fenti igevers. 
A felsoroltak közül egyik sem dolgozik, nem keresnek pénzt és ami még fontosabb: nem aggodalmaskodnak. 
Egyik virág vagy állat sem látszott kétségbeesettnek, hogy vajon mi lesz holnap, ők megélték a pillanatot.

Mi emberek sokkal többet tehetünk életünkért, mint a virágok és az állatok, mégis aggódunk. Természetesen Isten nem arra buzdít, hogy ne csináljunk semmit, csak várjuk a „sült galambot”. 
Isten tartalmat adott az életünknek, lehetőségeket és képességeket, amelyeket felhasználva áldássá válhatunk embertársaink életére. Arra bátorít, hogy ne úgy éljük az életünket, mint valami gazdátlan, elhagyatott lények, akik sehol sem számítanak! Épp a napokban emlékeztünk meg arról, hogy Jézus mekkora ajándékot adott számunkra a Golgota keresztjén…vajon véletlenül adta értünk az életét? 
Nem! Számítunk Neki. Ismer és szeret bennünket. Az életünk annyira drága volt számára, hogy oda adta érte a sajátját.

Ne aggodalmaskodj tehát azért, hogy mi lesz holnap, két hónap vagy egy év múlva. Isten már tudja és Ő a legjobbat akarja neked! Legyél benne nyugodt!

Áldott napot!
(Csomó Hajni)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése