2022. december 3., szombat

A GYENGE AZT MONDJA: ERŐS VAGYOK!

Joel 3/10
,,Hadd mondja a gyenge, erős vagyok.,,
A döntés a mi kezünkben van! Mi az, amit választunk, mi az amit mondunk.
A gyengeséget, vereséget szóljuk, vagy a hit szavát, amely a gyengeség ellenére is azt mondja: erős vagyok!

Egyszer megkérdeztem valakitől, hogy megtért-e már, amire azt válaszolta:
 „Ó, persze, már vagy ötször is, de most újra elveszett vagyok!” 
„Elmagyarázná, hogy érti ezt?” - kértem tőle. „Számomra az evangélium mércéje túl magas - felelte, majd így folytatta: Házasságtörésben élek, és nem bírok belőle szabadulni. 

Az üdvösség az erőseknek való, nem az olyan gyengéknek, mint én!” 
Meglepődtem a válaszán, de abban a pillanatban a Szent Szellem szólt hozzám. 
„Ön azért tért meg „vagy ötször”, mert még egyszer sem értette meg az evangélium lényegét! 

Ha Jézus olyan gyenge volna, mint Ön vagy én, mi szükségünk volna rá? 
Két gyenge nem tesz ki egy erőset! De ki mondta, hogy Jézus gyenge? 

Mielőtt felment a mennybe, azt mondta: „Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön”. 
Ő a mindenható Isten és a Megváltó! 
Ha befogadjuk Jézust a szívünkbe, AKKOR AZ ERŐS KÖLTÖZIK A GYENGÉHEZ, ÉS A GYENGE AZT MONDJA: ERŐS VAGYOK”.
 Vele többek vagyunk, mint győztesek! 

Legyetek áldottak! 

REINHARD BONNKE - 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése