2022. november 17., csütörtök

💥Örömteli mindennapok💥

,,Jézus így válaszolt: „Én vagyok az út, az igazság és az élet!Az Atyához csakis rajtam keresztül lehet eljutni.,, János 14,6-

Az Élet Jézussal kezdődik!
A János 10:10-ben Jézus azt mondta: „A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek." 

A tolvajtól eltérően, az Úr Jézus nem önző szándékkal jön. 
Azért jön, hogy adjon, nem azért, hogy kapjon. Azért jön, hogy általa az embereknek értelmes, céltudatos, örömteli és örök élete legyen. 
Ezt a bőséges életet akkor nyerjük el, amikor elfogadjuk az Urat Megváltónknak.

A „bőség" szó görögül a perisson, amelynek jelentése: „túláradó mértékben, mértéken felül, nagyon, erősen; akkora mennyiségben, hogy az már több, mint amire számítanánk". 
Jézus tehát sokkal jobb életet ígér nekünk, mint amilyent el tudnánk képzelni.

Ez az elgondolás az 1Korinthus 2:9-ből származik: „"Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett", azt készítette el az Isten az őt szeretőknek."
 Pál apostol azt mondja, hogy Isten túláradó mértékben meg tud tenni mindent, amit kérünk vagy elgondolunk, és ezt az ereje által – amely bennünk munkálkodik, ha az Övéi vagyunk – meg is teszi.

A bőséges élet az örök életre vonatkozik, arra az életre, amely akkor kezdődik el, amikor Krisztushoz fordulunk, és elfogadjuk Megváltónkként – és egészen az örökkévalóságig tart.
Az élet – különösen az örök élet – bibliai meghatározását Jézus maga adta meg:
 „Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust" (János 17:3).

Ez a meghatározás nem tesz utalást az éveink számára, vagyoni állapotunkra, jólétre, családra vagy szakmára.
Ami azt illeti, az egyetlen dolog, ami említésre kerül itt, az az Isten ismerete, amely a valóban bőséges élet kulcsa.

Gyere ma Jézushoz!
Jézussal minden napod örömteli :) 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése