2023. április 4., kedd

Lukács evangéliuma - MOST!

Lukács evangéliuma 19:28-40.
💞Miután ezeket elmondta, továbbhaladt Jeruzsálem felé. Amikor közeledett Bétfagéhoz és Betániához, az Olajfák hegyénél elküldött tanítványai közül kettőt, és ezt mondta nekik: Menjetek a szemben fekvő faluba, és amikor beértek, találtok egy megkötött szamárcsikót, amelyen még nem ült ember: oldjátok el, és vezessétek ide! 
Ha pedig valaki megkérdezi tőletek: Miért oldjátok el? 
– mondjátok ezt: Az Úrnak van szüksége rá. Amikor a küldöttek elmentek, mindent úgy találtak, ahogyan megmondta nekik. 
Miközben eloldották a szamárcsikót, gazdái ezt kérdezték tőlük: Miért oldjátok el a szamárcsikót? 
Ők így feleltek: Mert az Úrnak van szüksége rá. Azután elvezették Jézushoz a szamárcsikót, ráterítették felsőruhájukat, és felültették rá Jézust. 
Amint ment tovább, az emberek az útra terítették felsőruhájukat. 
Mikor pedig már közeledett az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve fennhangon dicsérni kezdte Istent mindazokért a csodákért, amelyeket láttak, és ezt kiáltották: Áldott a király, aki az Úr nevében jön! 
A mennyben békesség, és dicsőség a magasságban! 
A sokaságból néhány farizeus ezt mondta neki: Mester, utasítsd rendre a tanítványaidat! 
De ő így válaszolt: Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani.”


 Gyakran gondoljuk azt, hogy valaminek most van itt az ideje, másnak pedig majd csak később kell megtörténnie. 
De Jézus nem emberi időszámítás és elképzelés szerint cselekszik, jön hozzánk közel és akar bevonulni az életünkbe, hanem éppen akkor, amikor időszerű!

Mai igénk időzítése ezt üzeni: most! 
Ő most szeretne részese lenni az életednek. 
Ő most szeretne megszabadítani a bűneid súlyától és büntetésétől. 
Ő most szeretne megajándékozni a bűnbocsánattal és az örök élettel! 
Ő most szeretne a Te életed Ura és Királya lenni! Te hogyan reagálsz az Ő időzítésére? 
Megalázod magad Előtt és örvendezve dicséred Istent mindazért, mit Jézus érted a golgotán tett? 
Vagy esetleg a farizeusokhoz hasonlóan az a véleményed, hogy nem most van itt ennek az ideje és a helye? Vagy ráérünk még...
Szívbe markoló módon cseng a fülemben egy evangéliumi ének:

1. Siessetek, hamar lejár,
Kegyelme már régóta vár!
Ma még lehet, ma még szabad,
Borulj le a kereszt alatt!

2. Ha elkésel, mi lesz veled?
Hogy mented meg a lelkedet?
Lezárul a kegyelmi út,
Lelked örök halálba jut.

3. Elszáll a perc, az életed,
Ma még, ha jössz, elérheted.
Ne késs tovább, ne várj tovább,
Ma kérd Atyád bocsánatát!

Az Úr időzítése szerint mindennek ideje és helye van: a tanítványok elküldésének, a szamárcsikó eloldásának, Jézus királyi méltóságban való ünneplésének, a tanítványoknak és a farizeusoknak, a golgotáig vezető jeruzsálemi útnak. Hol van a te helyed a történetben? Elküldött tanítvány vagy? 
Valaki, akire az Úrnak szüksége van, azaz szokatlan feladatod van? Az Istent magasztaló tömegben?
A Jézust hirdető tanítványok között? Az út szélén szemlélők között? Talán a farizeusok között?
Egy valamiben nincs különbség! Mindenkinek helye van Jézus mellett! 
Ő minden ember bűnéért meghalt a kereszten, függetlenül attól, hogy most hogyan viszonyulsz Hozzá! 
Ő Téged is szeret!
Ő neked is helyet készített a Mennyei Atya házában!
Ő itt és most szól hozzád! Csak egy nagy kérdés van! Te mit kezdesz az itt és most lehetőségével?

Imádkozzunk azért, hogy a Megváltó ma sokak életébe bevonuljon, de mindenekelőtt a miénkbe, hiszen „Igaz az a beszéd, és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik közül az első én vagyok.”
 (1Timóteus 1:15.)
Ámen!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése