Példabeszédek könyve 27:2
Érdekes, hogy keresztény körökben mennyire megosztóak az egyházi (vagy épp nem egyházi) ünnepek. Különösen igaz ez az október utolsó és november első napjai körüli ünnepcsokorra.
A keresztények egy része például ma a megdicsőült szentekre emlékszik, azokra a személyekre, akik a történelem során életükben és halálukban már győztek, és ezzel együtt előretekintenek arra az időre, amikor az egyház egésze, Isten teljes népe a győztesek között lesz.
A keresztények másik csoportja viszont elutasítja ezt az ünnepet, halotti kultuszként tekintve rá.
Ami azért érdekes, mert, ha nem is ilyen formában, de az ősök, az előttünk járó, Istenért küzdő személyek tisztelete minden közösség, minden kultúra része. (Gondoljunk csak a tegnap ünnepelt reformáció világnapjára.)
Függetlenül attól, kik vagyunk, és milyen módon ünneplünk, mindannyian felnézünk azokra az emberekre, akik Isten szolgálatára, valamint lehetőleg más emberek javára áldozták életüket, és győztek. Ők azok a személyek, akik nem vágytak rá, de példamutató életükkel mégis kivívták mások dicséretét, még ha földi életük elteltével is.
És függetlenül attól, kik vagyunk, ezek azok az emberek, akikhez hasonlítani szeretnénk, nem azért, hogy dicsérjenek minket, hanem azért, hogy mi is tehessünk valami maradandót Istenért, és más emberekért.
Életünk végén pedig, Isten dicsőséges országának eljövetelekor, maga Isten lesz az, aki széles mosollyal, tárt karokkal, és elismerő szavakkal vár mindannyiunkat, és tőle kapjuk majd a legértékesebb dicséretet:
Függetlenül attól, kik vagyunk, és milyen módon ünneplünk, mindannyian felnézünk azokra az emberekre, akik Isten szolgálatára, valamint lehetőleg más emberek javára áldozták életüket, és győztek. Ők azok a személyek, akik nem vágytak rá, de példamutató életükkel mégis kivívták mások dicséretét, még ha földi életük elteltével is.
És függetlenül attól, kik vagyunk, ezek azok az emberek, akikhez hasonlítani szeretnénk, nem azért, hogy dicsérjenek minket, hanem azért, hogy mi is tehessünk valami maradandót Istenért, és más emberekért.
Életünk végén pedig, Isten dicsőséges országának eljövetelekor, maga Isten lesz az, aki széles mosollyal, tárt karokkal, és elismerő szavakkal vár mindannyiunkat, és tőle kapjuk majd a legértékesebb dicséretet:
"Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, jöjj, és osztozz urad örömében" (Máté 5:21)!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése