2024. március 22., péntek

💥Van Erőm - ÁLDÁS LEHETSZ!⭐

A reggel első perceiben talán nincs is másra szükségünk, mint ilyen csodás ígéretre ébredni. 
Mintha ezt mondhatnánk: „Készen állok, Uram, hogy áldás lehessek!”

Ám, fontos megjegyeznem azt, hogy miért mondta Zakariás próféta ezeket a szavakat a népnek. 
Egyrészt azért, mert Isten népe elhanyagolta a templom építését, gondozását, azokat az áldozatokat, amelyek kedvesek voltak Istennek. Ha nagyon egyszerűen fogalmaznánk azt mondhatnánk, hogy feledékenyek voltak, hisz elfelejtették Isten jóságát, gondviselését, kegyelmét.

Másodszor, ebből adódóan bekövetkezett egy nehéz időszak a nép életében, és a nép azonnal félni kezdett. De, ekkor Isten megígéri, hogy megszabadítja őket.
Ha ismét valamilyen áldott dolog veszi kezdetét, akkor ne gondolja az ember, hogy ez a szerencse műve, hanem Istennek tulajdonítja azt. Milyen csodálatos, hogy Isten, mielőtt megígéri, hogy áldássá lesznek, ugyanabban a percben a szabadításukat is megfogadja.

Hogyan lehet legyőzni a lustaságot? Hogyan lehet legyőzni a félelmet?
Át kell gondolni újra és újra Isten ígéreteit a saját életünkre nézve, mert amikor a szemünk már tisztán látja a tennivalót, akkor a kezünk, lábunk, szívünk egyből készen fog állni a feladatának a teljesítésére.
Ne hanyagoljunk el egyetlen percet sem Istennel, hogy áldás lehessünk. 

Mert, amikor elkezdünk úgy támaszkodni Istenre, hogy tudjuk az Ő segítsége elegendő a számunkra, és Ő az erőnk, akkor a félelem már nem lehet akadály, hogy Isten akaratát cselekedjük.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése