2022. augusztus 22., hétfő

💥Van Erőm💥

Még egy hét betegség is nehéz terhet jelent – még akkor is, ha már elkezdtük az előírt kezelést, és a gyógyszerek lassan hatni kezdtek. 
Nem beszélve arról, ha valaki már 18 éve hordozza a betegség fájdalmas súlyát.
Vannak időszakok, amikor a remény lángja tűzoszlopként ég, s vannak helyzetek, amikor csak éppen pislákol. 
Az a csodálatos, hogy soha nem alszik el.
Jézus, amikor találkozik ezzel az asszonnyal, azonnal meg akarja gyógyítani. 

Nem akar várni, nem akarja a következő napra hagyni. Pont ott, pont akkor egy új élettel akarja megajándékozni. Szegény asszony szenvedése nem folytatódhat még a következő héten is. 
Nem számítanak a zsinagógai elöljárók megvető tekintetei, hogy Jézus éppen szombaton gyógyít, csupán egy emberi élet számít, ami a csoda és az új élet előtt áll.
Ez is azt igazolja, hogy Jézus mindig időben érkezik. 
Amikor az életünkben tényleg szükség van a csodára, akkor nem késik. 

Nem mondja azt, hogy majd holnap vele leszek a nyomorúságban, hanem féltő szeretettel még aznap cselekszik. Hangzik a segítő szó: Itt vagyok!
Még egy újabb csoda Jézustól, mindez pedig azért „Erőtlenségünket ő vette el, és betegségeinket ő hordozta.” (Máté 8,17)

A mai Van Erőm meghallgatható a következő linken:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése