2023. április 15., szombat

💥Van Erőm💥Az Úrban való öröm

Boldogan mondhatjuk, hogy megjött a tavasz. 
Kivirágoztak a fák, madarak éneke csal mosolyt az arcunkra, és kis madarak csiripelnek.

Boldogan kijelenthetjük: A természet megtelt élettel.Isten azt üzeni: „Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok.” (1Péter 5,7)

Hogyan akarunk teljes, örömteli életet élni, ha nem ismerjük azt, akitől származik az élet? 
Ha tudni fogjuk, hogy a mi életünket Isten vezeti, akkor boldogan aludhatunk, mert az életünk biztos kezekben van. 

Életünket a hálaadás imája hatja majd át:
„Hálát adok Istenem, hogy ma reggel felkelhettem, és gondoskodsz rólam, holott meg sem érdemlem. Köszönöm, hogy az élet útját szeretnéd velem megismertetni, és nem pedig az aggodalom félelem útját. Kérlek töltsd be az én életemet is örömmel. 
Add, hogy a hétköznapok rohanásában megláthassam a te jóságodat, szereteted, gondoskodásod, törődésed. Hálás vagyok mindazért a jóért, amit eddig velem cselekedtél. 
Köszönöm, hogy elküldted Fiad, hogy meghaljon a kereszten a bűneimért, hogy így teljesen elfogadhass engem. Csak te adhatod meg nekem az erőt, hogy változzak, és azzá az emberé váljak, aki szeretnéd, hogy legyek. 
Tudom, hogy még sokat kell tanulnom, hogy jó ember legyek, de hiszem, hogy mindazt, amit elkezdtél általam munkálkodni be is fejezed. Neked adom az életemet. 
Vezess Uram, és fogd kezem, míg boldogan a célhoz megérkezem. Ámen.”


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése