2023. május 16., kedd

🌞REGGELI CSENDESSÉG🌞

Rólad is leoldódnak a bilincsek 


Dániel próféta könyve 6. rész
,,💞Megment ös megszabadít -

Apostolok Cselekedetei 16. rész 25.
,,,💞Éjféltájban pedig Pál és Silás imádkozván, énekkel dicsőíték az Istent. 
A foglyok pedig hallgatják vala őket.
És hirtelen nagy földindulás lőn, úgyannyira, hogy megrendülének a tömlöcz fundamentomai; és azonnal megnyílának az ajtók mind, és mindnyájoknak a bilincsei feloldódnak..,,

- Reggeli elmélkedés egy kiválasztott szentírási rész alapján - Szerkesztő: Kertész Marika -

💥🕊️NAPI EVANGÉLIUM🕊️💥

Búcsúbeszédében Jézus ezt mondta tanítványainak: „Most elmegyek ahhoz, aki küldött engem. 
Senki sem kérdi közületek, hová mégy. De mivel ezt mondtam nektek, szomorúság tölti el szíveteket. Pedig én az igazságot mondom: Jobb nektek, ha én elmegyek, mert ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok. De ha elmegyek, majd elküldöm őt nektek. 
Amikor eljön, meggyőzi majd a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről. 
A bűnről: mert nem hittek bennem. Az igazságról: mert az Atyához megyek, és már nem láttok engem. 
Az ítéletről: mert a világ fejedelmét már elítélték.”Jn 16,5-11

Elmélkedés:
Az utolsó vacsorán mondott beszédében Jézus újabb kijelentéseket tesz az elküldendő Szentlélekről, erről olvasunk a mai napon az evangéliumban. A mi Urunk ezt mondja: az eljövendő Lélek „meggyőzi majd a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről.”
Elsőként azt említi, hogy a Szentlélek meggyőzi az embereket a bűnről, pontosabban azokat, akik nem hittek Jézusban. Itt tulajdonképpen a hitetlenség úgy jelenik meg, mint a legfőbb bűn. 
Aki szembefordul Jézussal, a mennyei Atya küldöttével, és hitetlenül elutasítja őt, az bűnt követ el, még akkor is, ha ezt nem látja be. A Szentlélek ébreszti rá őt arra, hogy bűnt követ el, mert nem csak Jézus személyét utasítja el, hanem az üdvösséget is, amelynek a közvetítője egyedül az Úr. 
Az irgalmas Isten üdvözítő tervével való szembenállás az ember legnagyobb bűne, amely a hitetlenségben nyilvánul meg.
Másodszor azt mondja, hogy a Lélek működésének köszönhetően Jézus távozását követően is megismerhetik az emberek az igazságot és követhetik azt. 
Harmadszor pedig azt állítja, hogy a „világ fejedelmét”, a gonoszt már elítélte Isten, mert nem állt ki az igazság mellett és arra törekszik, hogy az embereket is a hazugság oldalára állítsa.
Segítsen minket a Szentlélek abban, hogy Krisztusban felismerjük üdvösségünk közvetítőjét és mindig kövessük őt!
© Horváth István Sándor

Imádság:
Urunk, Jézus Krisztus! Ha előítéletekkel vagy hitetlenséggel közelednénk feléd, félreismernénk téged. Te közülünk való valóságos ember és közénk jött valóságos Isten vagy.
Emberként élted földi életed, emberként viselted el a szenvedéseket és a halált, megmutatva, hogy miként kell emberként élnünk. Jöjj, taníts bennünket az igazságra és vezess minket az örök életre! Taníts minket a hitre, hogy hitetlenségünk ne akadályozza, hogy közöttünk is csodát tegyél!
Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése