2023. december 14., csütörtök

⭐MEG TUDSZ ÁLLNI?

Megállni egy pillanatra. Talán, ezzel van leginkább problémánk mostanság. 
Sajnos, ez már több ezer éves probléma.
Olykor nem vesszük észre azokat a csodákat, amelyek közvetlenül az orrunk előtt történnek.
Isten Fiának, a Királyok Királyának, a Béke Hercegének a születésekor csak pár ember volt ott.
Arról olvasunk, hogy akik ott voltak, úgy mentek el, hogy dicsőítették az Istent mindazért, amit láttak.
Volt egy pillanat Jézus születésének a történetében, amikor „Mária pedig mindezeket a dolgokat megőrizte, és forgatta a szívében.” (Lukács 2,19)
Abban kis helységben zajlottak az események Mária körül.
Egy csodás csillag jelent meg az égen. Megszületett a kisfia. 
Érkeztek a pásztorok, akik beszámoltak az angyalok kórusáról. Jöttek a távoli bölcsek, akik a megszületett király előtt akarták kifejezni hódolatukat. Az angyalok kórusát még meg sem említettem.
Mária, viszont igyekezett megőrizni a szívében mindent.
Ugyan ez a Mária állt ott a kereszt alatt is. Valószínű, hogy ismerte a próféciákat, és tudta, hogy az a kisgyerek, akinek életet adott, a világ Megváltója lesz egyszer.
Advent igazi értelme abban rejlik, hogy megállunk egy pillanatra, és emlékeztetjük magunkat arra, hogy ki Jézus Krisztus?
Mit tett értem? Hányszor segített rajtam ebben az évben?
Hányszor tapasztaltam meg a csodákat? Hány olyan helyzetben munkálkodott, ami lehetetlennek
 tűnt?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése