2023. december 17., vasárnap

Van Erőm ⭐ ELMONDHATOD?

Elmondhatom, hogy ismerem a Szabadítómat. Kiváltság, hogy ismerhetem Isten Fiát. 
Elmondhatom, hogy az univerzum Teremtője tudja a nevemet, és ismer engem. 
Pontosan számon tartja a hajszálaim számát, tudja ha leülök, ha útnak indulok. 
Tudja, hogy milyen lelkesedéssel várom Őt, sőt azt is, hogy milyen érzések kavarognak bennem a soron következő ünnep kapcsán.
A próféta okkal fogalmaz ilyen stílusban. Mély meggyőződést szeretne ültetni az ember szívében. 
Tudjuk azt, hogy aki érkezik, az hatalommal jön, méghozzá cselekvő hatalommal.
Istennek soha nem volt szüksége a segítségünkre, de fordítva ez már nem mondható el.
Isten minden nap csak adja a hatalmas ajándékokat a számunkra, közben tudja, hogy nem minden alkalommal köszönik meg neki az emberek.
Karácsony számunkra az ajándékozásról szól. Belegondoltunk abba, hogy egy őszinte mosoly többet ér egy igazgyöngynél? Egy szeretetteljes ölelés, bátorító szó, vagy egy segítő kéz többét ér egy aránynyakláncnál? Mert ezek a cselekedetek szeretetből fakadnak, és a szeretetet soha nem lehet megvásárolni.
„Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és aki szeret, az Istentől született, és ismeri Istent; aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg Istent, mert Isten szeretet. 
Abban nyilvánult meg Isten irántunk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala.” (1János 4,7–9)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése