2022. április 14., csütörtök

💥Van Erőm💥NAGYCSÜTÖRTÖK

Egyedül. Útszélen. Semmi segítség nélkül. Vakon.Ezekben a versekben egy vak emberről olvasunk, akinek az élete gyökeresen megváltozott a Jézussal való találkozása után. Neked is segíthet.
Hogy is történt?
Bartimeus szükséggel kezdte, hisz már hosszú ideje vakon ült az utcán, magára hagyva. Nem volt senkije, akire számíthatna. Minden reménye arra összpontosult, hogy egy nap majd érkezik a Messiás.
Ez a nap hosszú szenvedések után elérkezett.
Jézus megáll egy megkeseredett, beteg ember mellett, hogy kiemelje, felemelje a porból. A húsvét közeledett, ezért Jézus tanítványaival Jerikón kellett áthaladjon, hogy majd Jeruzsálembe érve a golgotai kereszten megfizessen a bűneinkért. Mekkora teher nehezedhetett Jézus vállára. De ennek ellenére Jézus mindent félretett, eltekintett a jövő fájdalmaitól, hogy még egyszer meghallja egy segélykérő kiáltását, és meggyógyítsa Bartimeust. Csodálatos, érthetetlen szeretet, amely ebből a történetből árad.
És amikor megtörténik a csoda, szinte érezhető az a hála, amit Bartimeus gyógyulása következtében tanúsított Jézus iránt. Várakozása nem volt hiábavaló, mert a Mester ott áll előtte, ezért hűséggel követte Jézust.
Bartimeus szükséggel kezdte, hálával folytatta és hűséggel fejezte be.
Talán a mi életünk nem volt három lépésben azonnal megváltozni, azonban tudatában kell lennünk egy nagyon fontos ténynek, hogy az a Jézus, aki segített ezen a vak kolduson; akit ma, nagycsütörtökön árultak el, majd rá egy napra megfeszítették; az a Jézus él, és a te Személyes megváltód is egyben.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése