Dr Joó Sándor: Jézus az ajtó előtt

Alapige
“Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és őén velem.” -
Jelenések 3,20 (link is l)

Gyülekezetünk életének nagy, boldog ünnepi eseménye az, hogy 32 fiatal testvérünk, konfirmáló gyermekeink megjelentek közöttünk konfirmációi hitvallás és fogadalomtételre, az úrvacsorázó gyülekezet közösségébe való felvételre. - /Ez a református gyülekezetnél a hivatalos megtérés-szerkesztő/

Kedves fiatal Testvéreink! Most titeket vesz körül az egész gyülekezet. Most tiértetek száll Isten trónja elé a legtöbb imádság, felétek árad a szeretetünk, titeket szeretnénk elhalmozni jókívánságainkkal, tinéktek szól elsősorban az igehirdetés. Ha ezt a konfirmációi istentiszteletet, ennek a lényegét egy képben akarná kiábrázolni valaki, akkor azt kellene megfesteni, amit ez az Ige mutat: “Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek.” #Jel 3,20

(link is external) Képzeljük el most magunk elé ezt az Igét a maga fizikai valóságában: képzeljünk el egy ajtót, egy becsukott ajtót, amelyen belül ki tudja milyen titokzatos sors zárkózik el a külvilág elől. Képzeljük el, amint ott áll előtte Jézus, megkopogtatja, megzörgeti az ajtót, bebocsátást kér. És képzeljük el, hogy az az ajtó a te szívednek az ajtaja és hogy a mögött az ajtó mögött a te lelked, a te magánéleted van. És ezt a képet látva lelki szemeitek előtt, halljátok az Igét: “Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek!”

Ki az, aki ott áll az ajtó előtt? Régi jó ismerős, sokat hallottunk már felőle. Ő róla szól az egész Biblia és minden igehirdetés: Jézus Krisztus! A láthatatlan Isten látható megszemélyesítője a földön. Az a titokzatos Valaki, Aki a mennyből az Istentől jött utánunk a földi életbe, Aki Isten létére közöttünk végigélt egy egész emberi létet. Akinek keze érintésére vakok, sánták, bélpoklosok gyógyultak meg. Akinek a szavára halottak támadtak fel. Akinek az intésére tengeri vihar csendesedett le, ördögök légiója menekült, és Aki mégsem védte magát, amikor megkötözték, nem tiltakozott, amikor keresztfára húzták, engedte, hogy kigúnyolják és úgy bánjanak vele, mint utolsó gonosztevővel. Mert éppen ezzel a szenvedéssel és halállal fizette meg a váltságdíjat a mi bűneinkért, éppen a kereszten kiontott vérében adott számunkra a bűn halálos mérgével szemben hathatós ellenszert, olyat, ami megszabadít, megtisztít, bűnbocsánatot szerez számunkra. - Igen: az a Jézus Krisztus, Aki azután valóságosan föltámadott a halálból, kikelt a sziklasírból és most a menny láthatatlan világából végzi tovább az Ő megváltó munkáját. Aki legfőbb ura a látható és láthatatlan világnak: ez a Jézus Krisztus, Aki ítélőbírája lesz majd eleveneknek és holtaknak, embereknek és angyaloknak, földnek és mennynek: ez a hatalmas Úr, ez a titokzatos Valaki és mégis ismerős jó barát az, Aki az ajtón kopogtat.

Hol van tehát most Jézus? - Hát igen: a mennyben van, de ez éppen nem azt jelenti, hogy valahol messze, elérhetetlen távolságban, hozzáférhetetlen szentségben. Hiszen a mennyország nem egy csillagokon túli világ, nem egy más-világ, hanem éppen ezt a mi látható világunkat átható és hordozó láthatatlan világ, emberi életünkbe beáramló isteni világ. Tehát az, hogy Jézus most a mennyben van, azt jelenti, hogy itt van, csak láthatatlanul van itt. Az élőés hatalmas Jézus Krisztusnak a személye nem valahonnét a ködös, távoli múltból integet felétek, mint egy régi emlék, nem egy bizonytalan mennyei világból küldi üzenetét, mint a sok százezer kilométerre lévőNap a sugarát, - hanem valóságosan itt van, jelen van.

Hogy azt a titkot könnyebben hihessük, szinte kézzelfogható bizonyosságát is adja az Ő jelenlétének azzal, hogy erre a kenyérre és borra azt mondja: Ez az én testem, ez az én vérem! Olyan természetesen és olyan valóságosan itt van Jézus, mint amilyen természetesen és valóságosan itt van az Úr asztalán az Őtestét jelentőkenyér és vérét jelentőbor. És itt most senki és semmi sem fontos, csak Ő ! Ne ez a feldíszített templom, ne az ünnepi hangulat izgalma legyen rátok hatással, ne törődjetek most azzal, hogy szüleitek és az egész gyülekezet szeme rajtatok van, hanem vegyétek tudomásul az Úr Jézus láthatatlan, de valóságos jelenlétét. Az Ő szemei néznek rátok, amikor vallást tesztek Róla és megfogadjátok, hogy követni akarjátok Őt! Az Ő szavát tolmácsolom, Ő maga mondja: “Ímé az ajtó előtt állok!” Hol van tehát most Jézus? Az ajtó előtt. No nem a templom ajtaja előtt, ott kívülről, hanem itt, közvetlenül a szívetek ajtaja előtt!

És mit csinál ott az ajtó előtt? Azt mondja: “Zörgetek!” Zörgetni az szokott, aki oda be akar menni. Az egész konfirmációi előkészítés nem volt egyéb, mint meg-megújuló figyelmeztetés: halljátok meg, hogy valaki zörget a szívetek ajtaján! Valaki bebocsátást kér! És ha most ennek az ünnepségnek az izgalmában nagyobbat dobban a szívetek, nemcsak azért van, mert nagyobb vértömeget lök szét az erekben, hanem azért, mert Valaki sürgetve kopogtat rajta. A zörgetés azt jelenti, hogy nem erőszakkal akar behatolni, nem föltörni akarja az ajtót. Nem alkalmaz semmi kényszert. És nem titokban akar beosonni. Nem tolvaj Ő , aki betör valahová. Nem hatalmi szóval tartóztat le, nem erőszakos módon törve-zúzva hódít meg, - hanem zörget és vár. Újra zörget és újra vár. Addig zörget és addig vár, míg az az ajtó belülről megnyílik! Fölajánlja Önmagát, de reánk bízza a döntést:akarjuk-e Őt befogadni. Ó, bár az a hitvallás és fogadalomtétel, amit majd most elmondotok, azt jelenthetné számotokra, hogy igazán megnyílik általa az az ajtó, amely előtt most Jézus áll és zörget!

Miért zörget Jézus, mit akar velünk csinálni? Azt mondja: “Ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok és őén velem.” Képletesen fejezi ki azt a bensőséges, bizalmas életközösséget, amit velünk folytatni akar az Élet Fejedelme. Itt egészen gyakorlati dologról van szó. Jézus mielőtt emberi életeket akar bevinni a mennyországba, azt megelőzőleg a mennyországot akarja bevinni az emberek földi életébe. Tehát azért akar behatolni a szívünkbe, mert birtokba akarja azt venni egészen, a Maga uralmát akarja ott megvalósítani.

A keresztyén élet nem Jézus Krisztusnak az utánzásából áll, hanem Néki való állandó engedelmességből. Nem egy csomó jócselekedetnek az öszszessége a keresztyénség, hanem Krisztus uralma, uralkodása az életünkben. Nem elég Jézus Krisztust, mint példaképet követni. Az sem elég, hogy amikor halljuk a kopogtatását, lelkünk bezárt ajtaja mögül néhány rövid imádsággal szólunk Hozzá, vagy valamiféle jótékony célú adomány képében néhány forintot kinyújtunk Neki a rácson. Hanem: Néki, Szentlelke által, mint élőszemélynek állandóan ott kell lakoznia lényünk mélységében, át kell vennie a teljes uralmat, meg kell tisztítani és vezetnie kell az akaratunkat, ösztönerőinket és ezeket teljesen az Isten országa céljaira kell befognia. Igen: mindnyájunknak el kell döntenünk azt, hogy kinek az uralma alatt akarunk élni. Meghajolhat az ember önmaga előtt és vehet parancsokat önmagától úgy, hogy az énje lesz az ura. Vagy átengedheti a végsődöntést bizonyos szenvedélyeinek, hatalomvágynak, pénznek. Vagy meghajolhat a társadalomtól való félelem előtt és átengedheti önmaga fölött ennek az uralmat. Vagy pedig: átengedheti magát Krisztus uralmának. Mindenki önmaga határoz, hogy kié legyen életében a döntőszó. Krisztus azért kéri a bebocsáttatást, mert Ő akar bírni engem is, téged is, mindnyájunkat. Azt akarja, hogy a szívem odaadja magát az Ő az Ő akaratának, az életem az Ő szívének, az akaratom
életének.

“Ha valaki... megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz” - mondja Jézus. Bejön a gondoltaimba, az érzéseimbe, az akaratomba, a cselekedeteimbe, s szétárad bennem, mint isteni erő, áldás, ihletés, élet. Sokan azt gondolják, azért van szükségünk Istenre, mert sohasem tudhatjuk, nem jutunk-e olyan helyzetbe, amikor Reá támaszkodhatunk a magunk erőtelenségében úgy, mint a sánta ember a mankóra. Nos: Jézus Krisztus nem mankó, Aki megtámogatja düledezőéletünket, hanem Úr, Aki hajlandó birtokba venni és fölhasználni bennünket. Jézus hatalmára nem támaszkodni kell, hanem alárendelni magamat Néki, a megváltásnak abban az örvendetes tudatában, hogy szabad azt cselekednem, amit Ő akar! Ezért zörget és így akar bejönni életünkbe!

Nyilvánvaló, hogy Krisztusnak ez a bebocsátása nincs egyszer s mindenkorra elintézve egy konfirmációi hitvallással és fogadalomtétellel. Holnap reggel újra az ajtód előtt áll és zörget. És valahányszor valami döntés elé kerül az életed, mint például házasságkötés, vagy pályaválasztás: újra zörget. Figyelmeztet: Ne dönts Nélkülem, hanem Velem. Elindulsz az iskolába, napi munkád végzésére, kirándulni, szórakozni, megint zörget: Ne indulj Nélkülem, hanem Velem. Fájdalom, csalódás ér: megint Ő zörget ez által is: Ne szomorkodj egyedül, itt vagyok veled, öntsd ki a szívedet előttem. Öröm dobogtatja meg a szívedet: ebben is az Ő zörgetését halld meg! Hívj társul az örömben.
Ezt jelenti ez az Ige: “Bemegyek ahhoz és vele vacsorálok és Ő énvelem.” Ez a “vele... és őénvelem”: ez az az életközösség, amit Jézus akar.

Tehát hogy semmit se tegyünk nélküle, vagy ellene, hanem mindent úgy, hogy én Ő vele és Ő énvelem. Ezért mondtam mindig és mondom most újra: ezt a konfirmációt ne úgy tekintsétek, hogy most befejeződik valami, hanem úgy, hogy most kezdődik valami. Elkezdődik az az élet, amit Jézus úgy mond, hogy: én teveled és te Énvelem!

Gyertek hát, nyissuk ki az ajtót a zörgetőJézusnak és kérjük mind együtt:

Vezess, Jézusunk, S véled indulunk.
Küzdelemre hív az élet,
Hadd kövessünk benne téged,
Fogjad a kezünk, Míg meg érkezünk.
Adj erős szívet, Hogy legyünk hívek.
És, ha terhet kell viselnünk,
Panaszt mégsem ejt a nyelvünk,
rögös bár útunk, Hozzád így jutunk.

434. ének 1-2. vers

Ámen

Dátum: 1954. június 20.