2022. december 4., vasárnap

💥Van Erőm💥

Sokaknak mosolyt csal az arcára egy-egy feldíszített karácsonyfa, egy kedves karácsonyi dal, amit az utcán énekelnek.
Ebben az igeversben is az örömről van szó, mégpedig az igazi örömről, amit az ember Isten közelségében tapasztalhat meg.
Mielőtt Izrael népének életében bekövetkezett volna a fogság, Isten megígérte, hogy prófétákat rendel, akik kimondott szavaikkal képesek lesznek enyhíteni a nép félelmein és bánatain.
Ez a vigasztalás messzebbre tekint, mint Jeruzsálem, Júda.
Jogosnak tartom kimondani azt, hogy ez az örömhír számunkra is elhangzott. Isten az ő jelenlétét igazolja ebben az Ószövetségi részben: „Itt van Istenetek!”. 

Pár évre rá, ezt látjuk az Újszövetség legelején: „Isten velünk van.”
Tehát, mielőtt az életedben bekövetkezett volna a változás, mielőtt a próbák elértek volna hozzád, Isten kiterjesztette szeretetét életedre. Krisztust rendelte, aki szavaival és jelenlétével enyhíteni fog bánatodon, félelmeiden.
Bárcsak, ez az örömhír járná át ma a világot: „Isten velünk van.”
Itt olyan boldogságról olvashatunk, amely Isten közelségével valósul meg, amikor az ember nincs többé egyedül. Ez az állapot magával hordozza Isten minden áldásának a bőségét.
Légy te magad ennek a csodás üzenetnek a hírnöke családod számára: „Mert megjelenik az Úr dicsősége, látni fogja minden ember egyaránt. – Az Úr maga mondja ezt.” (Ézsaiás 40,5)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése