2023. március 17., péntek

💥BIZONYÍTÉK, NEM ÍGÉRET💥

“Mert a mi evangéliumunk nemcsak szavakban jutott el hozzátok, hanem erővel, 
Szentlélekkel és teljes bizonyossággal is.” Pál első levele a thesszalonikaiakhoz 1:5


„Nekem bizonyíték kell, nem ígéret!” Amikor gyermekként a vasárnapi mesék közötti Old Spice reklámban hallottam ezt a mondatot, még nem igazán értettem, mit is akartak vele kifejezni.
Valamit azért sejtettem, mert a csupa izom fickóra két csinos lány tapadt a mondat elhangzása után, de gyermekként akkor sem teljesen állt össze, hogy mit jelent. 
Azóta sokat változott a világ, és ez a hozzáállás általános lett az emberek gondolkodásmódjában. 
Különösen a nálam fiatalabbak nem sokat filozofálgatnak azon, hogy valami miért jó, vagy miért nem, hanem kipróbálják, és ami bejön nekik, azt csinálják, ami nem tetszik, vagy aminek nem látják a hasznát, azt ejtik.
Kétezer évvel ezelőtt a görög filozófiai gondolkodás volt divatban, és az élet minden dolgára volt valami elméletük. 
Az egyik filozófusnak ilyen, a másiknak másmilyen, de a tizediknek lehet, hogy épp az ellenkezője. 
És ragyogóan el tudtak vitatkozni az egymásnak ellentmondó eszmefuttatásokon.
Aztán az apostolok munkája nyomán eljutott a keresztény hit görög földre is, ahol be akarták állítani a vitatkozós nézetek sorába.
Pál azt mondta erre, hogy „a mi evangéliumunk nemcsak szavakban jutott el hozzátok, hanem erővel, Szentlélekkel és teljes bizonyossággal is.” Más szavakkal: „nekünk bizonyítékaink vannak, nem csak ígéreteink!”

És a következő versekben el is mondja, hogy mik voltak a bizonyítékai annak, hogy a Krisztusba vetett hit működik is, nem csak egy elmélet:
1, A hívők a kellemetlenségeket, a hátrányos megkülönböztetést is elviselték, mert meg voltak győződve arról, hogy amiben hisznek, az a valóság. (6. vers)
2, Az életük megváltozott, magatartásuk példás lett, és ez felkeltette az emberek figyelmét.
(9. és 7. vers)
3, Lelkesen megélték és megosztották másokkal a hitüket, így sokak élete hozzájuk hasonlóan jobbá lett. (8. vers)
Akkoriban ezek bizonyították az evangélium erejét.
Érdemes végig gondolni: lehet, hogy ma is erre van szükség?
A mi életünkben megvannak ezek a bizonyítékok?
(Simon Csaba)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése