2023. március 14., kedd

💥Örömteli mindennapok💥Ragaszkodj a szabadsághoz❣️

,,Krisztus azért szabadított fel bennünket, hogy ebben a szabadságban éljünk. 
Ne engedjétek hát magatokat újra rabszolgává tenni!,,Galata 5,1

Ezért már nem fenyegeti büntető ítélet azokat, akik a Krisztus Jézusban élnek. Miért nem? 
Mert én a Krisztus Jézusban élek, és őbenne az Élet Szellemének törvénye uralkodik, amely felszabadított engem a bűn és halál törvénye alól.,, Róma 8,1.

Nem az számít, hogyan érzünk, szabad túllépnünk a múlt hibáin. 
Odamenekülhetünk Isten igazságának végtelen szabadságába, az isteni szeretet és elfogadás bizodalmába.
Ne fojtsuk el Krisztus kegyelmét a törvénykezésünk által! 
Mert a kettő nem fér össze: vagy a kegyelem, vagy a törvény.
Mindent Jézus kegyelme alapján itéljünk meg.
Pál apostol semmi ellen sem szólalt fel oly erősen, mint a törvénykezés ellen.
Ugyanakkor felhivta figyelmünket: Testvéreim! Isten benneteket szabadságra hívott el! 
Csakhogy ezt a szabadságot ne a régi emberi természet kívánságainak kielégítésére használjátok, 
hanem inkább szeretettel szolgáljatok egymásnak!
Az egész Törvény ugyanis ebben az egy mondatban foglalható össze:
 „Szeresd embertársadat, mint saját magadat!”

Ha Jézussal jársz, Őbenne maradsz
, mindig tudni fogod mi a helyes.

Legyen örömteli napod :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése