2023. március 16., csütörtök

💥Van Erőm💥Az igazak útja

Hóseás próféta könyvét olvasva azt láthatjuk, hogy a nép folyamatosan vétkezik, de az Úr megbocsátással válaszol. 
Számunkra mindez felfoghatatlan, hiszen egyetlen ember sem olyan hosszútűrő, mint a mi Urunk.
Megbocsátunk párszor, de ha valaki folyamatosan megbánt, eltávolodunk tőle.
Isten nem így tesz.

Isten útjairól a 25. zsoltár így ír: „Az Úr minden ösvénye szeretet és hűség azoknak, akik megtartják szövetségét és intelmeit.” 

Isten hosszútűrése nem azt jelenti, hogy Ő egyben ne lenne igazságos is.
A Jelenések könyvében az áll, hogy Isten utai igazságosak és igazak, valamint Isten igazságosan ítél.
Isten újra és újra megtérésre hív bennünket botladozásaink után, legyünk hát mi elég bölcsek és értelmesek, hogy Atyánkhoz forduljunk hisz Ő teszi meg az első lépést felénk, mi csak válaszként hozzáfordulunk, belátjuk hibáinkat, megértjük tervét és egyenes útjain folytathatjuk életünket.

A csodálatos az, hogy a mi Urunk mindenben megtette felénk az első lépést azzal, hogy elküldte az Ő egyszülött Fiát, aki megmutatta nekünk az egyenes utat, az igazságot, bölcsességet és örök életet adott nekünk. 
Lássuk tehát be életünkben a hibáinkat ez által bölcsességet tanúsítva, és járunk az Úr egyenes útjain, hogy életünk virágozzon már itt a földön.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése