2023. március 8., szerda

💥Örömteli mindennapok💥

Isten betölti minden szükségeteket!


,,💞Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket dicsőséges gazdagsága szerint, ha a Krisztus Jézusban éltek. Dicsőség Atyánknak és Istenünknek örökké!,, Fil.4,19


Miért aggodalmaskodunk a szükségeink miatt,amikor Krisztusban minden a miénk, Vele együtt mindent megkaptunk az Atyától.
Miért nem tudjuk végre elfogadni,hogy bármi elérhető számunkra,mert Jézus Krisztus megszerezte számunkra,ideadta a kulcsokat is,ami kinyitja a zárat .
Isten gondoskodott rólunk, de amíg nem hisszük el, nem lesz a miélnk.
A Biblia tele van ígéretekkel, azokkal az áldásokkal, amikben már a földi életünkben élhetünk, de nekünk kell birtokba venni azokat.
Mert Istennek minden ígérete Jézus Krisztus által vált „igen”-né, és az ő közreműködésével valósul meg a végső „Ámen” is, vagyis az ígéretek maradéktalan beteljesülése. 2Kor.1,20

Használd a kulcsokat, Isten Igéje kulcs.
Néhány Ige, ami megerősíti ezt: Isten Királyságával törődjetek — erre törekedjetek mindenek előtt! Isten pedig majd törődik azzal, amire szükségetek van. 
Ne félj, te kicsiny nyájacska, mert Mennyei Atyátoknak úgy tetszett, hogy nektek adja a Királyságot!”Luk.12,31-32
Az ő isteni hatalma mindennel megajándékozott bennünket, ami ahhoz szükséges, hogy Isten tetszésére és dicsőségére éljünk — azon keresztül ajándékozott meg, hogy egyre jobban és bensőségesebben megismerjük őt, aki a saját dicsőségébe hív bennünket.2Péter 1,3.

"Minden a tiétek"-1Kor.3,22.
Amikor Isten azt mondja ,,Minden- Valamennyi ígérete",az szó szerint mindent jelent.
Mennyit tudsz befogadni? Rajtad múlik!
Kezdj el hinni Istenben,hinni az Igében,elfogadni és megcselekedni amit mond.
Így leszel áldott mindenben.
Isten teljesen megbízható, és megtartja ígéreteit! Ő hívott el bennünket, hogy teljes életközösségben éljünk a Fiával, Urunkkal, Jézus Krisztussal.1Kor.1,9.
Teljes életközösségben!

Legyen örömteli napod :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése