2024. augusztus 1., csütörtök

🌹A város jólétén⭐

,,💞És igyekezzetek a városnak jólétén, amelybe fogságra küldöttelek titeket, és könyörögjetek érette az Úrnak; mert annak jóléte lesz a ti jólétetek.,, Jeremiás könyve 29. fejezet 7. vers

Egy alkalommal, mikor arról faggattak egy indiai nyomornegyedben szolgáló misszionáriust, hogy szereti-e azt a környéket, ahol él és dolgozik, a következőt mondta: 
Lehet-e szeretni a penészes, csótányokkal teli vályogviskókat? 
Lehet-e szeretni az igénytelenséget, az emberi felelőtlenséget és hanyagságot? 
Lehet-e szeretni a részegek, a drogosok, a prostituáltak és a koszos, csonkabonka, bolháktól és tetvektől nyüzsgő utcagyerekek vergődésének napi látványát? Nem. Nem szeretem sem ezt a helyet, sem az itteni körülményeket.

S hogy akkor mégis miért vagyok itt?
Mert Jézus, aki úgy szeretett engem, aki otthagyta értem a mennyországot, aki eljött és megkeresett, és akit én is mindennél jobban szeretek, Ő ösztönöz arra, hogy ne önmagamnak éljek, hanem tegyem azt, amit Ő, „széjjeljárván, jót tévén és meggyógyítván mindeneket” (Apcsel.10:38)

Ahogy Isten nem azt kérte anno a fogságba menőktől, hogy szeressék meg Babilont, hogy szeressék meg és vegyék át az ottani szokásokat, ma sem azt kéri tőlünk, hogy szeressük meg és gyakoroljuk mi is „a bűnnek ideig óráig való gyönyörűségét” (Zsid.10:25), hanem amennyire rajtunk áll igyekezzünk szűkebb és tágabb környezetünk életkörülményeit jobbá tenni.

Uram! Köszönöm, hogy az Ige által arra, hívsz, hogy adjam tovább azt a sok jót, amit nekem adtál. Köszönöm, hogy ma általam akarsz enyhíteni mások nyomorán. 
Köszönöm, hogy így teszel boldoggá másokat és engem.

(Tóth Szilárd)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése