2022. február 22., kedd

💥Egy Csoda Mindennap💥 Hogyan kapjuk meg a kenetet a gyógyításhoz?

Üdvözöllek Testvérem,

Folytatjuk sorozatunkat a gyógyulásról Jean-Luc Trachsel svájci barátommal. 
Áldom Istent lelkipásztori szolgálatáért és hitéért a betegek gyógyulását illetően.
Íme, a Szentírás a következőt vallja meg: „… a názáreti Jézust, mint kente fel Őt az Isten Szentlélekkel és hatalommal, ki széjjeljárt jót tévén és meggyógyítván mindeneket, kik az ördög hatalma alatt voltak; mert az Isten volt Ővele.” (Cselekedetek 10,38)
Jézus valóságos Isten, a megtestesült Ige (lásd János 1,14), akiben az istenség egész teljessége lakozik (lásd Kolossé 2,9). Jézus valóságos ember is, Isten Szentlelkének kenetét kapta meg. Írva van János Evangéliumában: „Mert akit az Isten küldött, az Isten beszédeit szólja; mivelhogy az Isten nem mérték szerint adja a Lelket.” (János 3,34). Korlátozott volt azonban Jézus, amikor testet öltve e földre jött, és emberré lett. Így mielőtt megkezdhette volna szolgálatát, szüksége volt arra, hogy megkapja ezt az erőt.
A Szentírásban látjuk, hogy „az egész nép megkeresztelkedett, és Jézus is megkeresztelkedett, és amíg imádkozott, megnyílt az ég, és leszállt őreá a Szentlélek testi ábrázatban mint egy galamb. És szózat hangzott el a mennyből, ezt mondván: Te vagy az én szerelmetes Fiam, te benned gyönyörködöm!” (Lukács 3,21-22) A Szentlélek ezen ereje által kapta meg a kenetet Jézus, hogy betegeket gyógyítson.
Testvérem, ma ez a csodálatos Szentlélek, aki a legjobb barátom, neked is legjobb barátod szeretne lenni. A Szentlélek személy, de erő is, és ha kéred tőle Jézus Nevében, hogy szálljon le rád és lelkedbe, megteszi most. Akkor tehát hozzád fog jönni, kenete az Ő gyógyítását adja majd neked, hogy te magad is eltelhess a Szentlélekkel és erejével, hogy ugyanazokat a tetteket vidd végbe, mint Jézus.
„Bizony, bizony mondom nektek: Aki hisz énbennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, amelyeket én cselekszem.” (János 14,12)
Akarsz-e imádkozni ezért velem? „Szentlélek, köszönöm. 
Köszönöm azt, aki vagy. Köszönöm azt, amit életemben teszel, és oly sokak életében. 
Azt kérem ma tőled, jöjj és töltsd be életemet, mint Isten Igéjében írva van! 
Kenj fel, tölts el és tégy engem áldássá! Hadd legyek mostantól kezdve hathatós tanú szavakkal és tettekkel! Jézus erőteljes nevében, ámen.”

Köszönöm, hogy vagy!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése