2022. május 9., hétfő

FÉNYNEK LENNI

  Yeshua/Jézus azt mondta a követőinek, hogy engedjétek, hogy „a világosságotok ragyogjon az emberek előtt” és hogy láthatóak legyetek, mint a hegyen épült város, nem elrejtve, mint egy betakart lámpa.
Ám Izraelben, a fény hordozói gyakran észrevétlenek. Természetesen ennek is megvan az oka. 

Az izraeli hívők megnyilvánulásai, gyakran gúnyolódást, támadást, vandalizmust, vagy akár erőszakot eredményeznek.
Nehéz egyensúlyt teremteni.
Ám amikor imádkozunk Izraelért, az egyik legfontosabb dolog, hogy a maradványért imádkozzunk, akik imádják az Urat és követik a Messiást, hogy világosság legyenek a körülöttük lévők számára.

Elutasítás és ellenszenv:
Jóllehet, hogy a Messiáshívő zsidókra gyanakodva tekintenek más izraeliták, mivel egy titkos csoportnak tűnnek, az őszinte kinyilatkoztatásaik ellenszenvhez vezethetnek. 

Egyszer beszéltem egy pásztorral, akinek a gyülekezeti épületébe összecsődült és betört egy csoport dühös ortodox zsidó ember, akiket örjöngésig vezetett egy olyan pletyka, mely szerint erőszakkal kereszteltek meg zsidó gyerekeket!

Természetesen semmi ilyen nem történt... csupán egyetlen felnőtt ember merítkezett be önszántából saját elhatározásból, viszont ennyi elég is volt ahhoz, hogy kialakuljon ez a káosz. 

A pásztort erőszakkal belelökték a bemerítő medencébe.
Törvényesen sosem szolgáltattak igazságot neki az okozott kárért, mivel a messiáshívő zsidók nem kegyeltjei a rendszernek.

De előfordult már olyan is, hogy néhány anti-Misszionárius aktivista okozott pusztítást Tel Aviv közelében.
Ezúttal is félreértés és pletyka miatt alakult ez ki, ám a düh, viszont valós. Emberek veszítik el az állásaikat, családok fordítanak egymásnak hátat és gyújtóbombákat dobnak gyülekezeti központokra.
Szerencsére a fizikai sérülések ritkák és nem hallhatunk arról sem, hogy valaki halált szenvedne Yeshua/Jézus követése miatt.
Viszont a közösségi megbélyegzések mélyre hatolnak. 

Yeshua/Jézus követésének elhatározása, egy nagyon komoly árulásnak számít a zsidó emberek szemében.

***************

Mi Isten „A” tervében szerepelünk nincs „B” terv:
Amikor egy nap Jeruzsálemért imádkoztam, felfigyeltem arra, hogy a legfontosabb dolog, amiért imádkoznunk kell azok a hívők – zsidó hívők, arab hívők és keresztény hívők, mind-mind más háttérrel és nemzetiséggel. 

Még ha nem is állnak egymással kapcsolatban, de Jézusért fénylenek az egész városban. 
Imádkozom azért, hogy Yeshua dicsőüljön meg az életükben és az egymás iránti szeretetükben.
Imádkozom a tanúságukért, hogy legyen erős és hatalmas. Imádkozom a jó kapcsolatokért és beszélgetésekért, hogy hozza a szeretetet, a békét és Isten megismerését a városra. 
Mert minket választott Isten, hogy rajtunk keresztül hozza el az Ő királyságát. 

Ő adta ezt a feladatot a mi kezünkbe és megígérte, hogy velünk lesz, és hogy megad minden erőt amire szükségünk van, ahogy végrehajtjuk az Ő utasítását:
„Jézus hozzájuk lépett, és így szólt: „Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. 

Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Máté 28:18-20)

„Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig.” (Apcsel1:8)

A mi tanúságunk olyan erős amilyen az egymás iránti szeretetünk:
„Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.” (János 13:35)
„De nemcsak ő érettök könyörgök, hanem azokért is, a kik az ő beszédökre hisznek majd én bennem, Hogy mindnyájan egyek legyenek; a mint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk: hogy elhigyje a világ, hogy te küldtél engem. 
És én azt a dicsőséget, a melyet nékem adtál, ő nékik adtam, hogy egyek legyenek, a miképpen mi egy vagyunk: Én ő bennök, és te én bennem: hogy tökéletesen eggyé legyenek, és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, a miként engem szerettél.” (János 17:20-23)

Micsoda gyönyörű felelősség. Isten kiválasztott minket, az Ő népét, hogy legyünk a kezei és a lábai a földön. Mi vagyunk az Ő képviselői. Kérlek, imádkozzatok lelkiismeretesen mindazokért, akik Izraelben és bárhol a világban imádják Yeshuát, akármi is a hátterük vagy származásuk, hogy mélyen szeressük egymást és jól képviseljük Őt. 

Imádkozzatok bölcsességért, bátorságért és nyitottságért a hitünk felé, ellenséges környezetben is és hogy jó hírben éljük az életünket anélkül, hogy emberektől félnénk.
Arra vágyunk és imádkozzunk azért, hogy az egész világban mindenki tudja a szeretetünkből, hogy mi Yeshua a Messiás tanítványai vagyunk, és hogy az emberek azt lássák rajtunk, hogy Yeshuát igenis Isten küldte.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése