2024. január 26., péntek

NE HARAGUDJ AZ ÚRRA, AMIKOR UTÁNAD MEGY❣️

Krisztus Teste, a Gyülekezet belőlünk, mint élő kövekből épül fel . 

Isten akarata ez, mivel Ő közösségben gondolkodik. 
A Gyülekezet egységet alkot. 
A Szent Szellem megnyilvánulás egészen más az Istentiszteleti alkalmon, mint otthon, amikor egyedül vagyunk. Istennek vannak ajándékai, ami a Gyülekezetben nyilvánul meg a Szent Szellem által. 

Amikor kimaradunk az alkalmakról, ezeket az áldásokat, ajándékokat nem tudjuk átvenni. 
Másrészről viszont szükséges, hogy az Igét valaki elmagyarázza. Sokféleképpen kapunk kijelentést egy-egy Igéről.

Valószínű, hogy arról az Igéről, ami épp azon az alkalmon elhangzik már nagyon sokszor hallottál. 
Még lehet meg is jegyzed magadban—ó én ezt már tudom, erről már beszéltek. 
Biztos, hogy arról már tanítottak, de mindig újabb és újabb kijelentést ad róla az Úr azért, hogy növekedjünk a hitben. 
A tanításokat hallgatva a hitünk erősödik és változik a hitéletünk.

Az Istentiszteleti alkalmon mindig szól az Úr. Mindig van egy kijelentés, egy-egy mondat, amit épp akkor neked mond. Legyen ez erősítés, bátorítás, vigasztalás. Olyan nincs, hogy nem mond az Úr semmit. 
A kérdés csak az, hogy meghalljuk-e.

Isten azt akarja, hogy növekedjünk, ehhez pedig szükség van arra, hogy halljuk az Igét.
Előfordul keresztényekkel,(én is cselekedtem már így), hogy valamilyen okból kifolyólag nem jártak Istentiszteletre. Lehet ennek oka megsértődés,mert megharagszanak a pásztorra, vagy mert az életkörülményeik nem teszik lehetővé. Előfordul az is, hogy nem érzik jól magukat abban a közösségben. Feszültségben, megkötözöttségben vannak. Mindenki saját maga tudja.

Nagyon fontos, hogy olyan közösségbe menjünk, ahol békességre találunk. 
A hallott prédikációt mindig meg kell vizsgálnunk az Ige tükrében. 
Meg kell vizsgálnunk saját magunkat is, hogy most békességem van-e, vagy feszültség van bennem abban a közösségben. Isten a békesség Istene. 
Nem azt akarja, hogy megkötözöttségben, félelemben legyünk egy-egy alkalom után. 
Az Ige hallatán békesség kell hogy legyen a szívünkben még akkor is, ha azok dorgáló szavak.  Az Úr mindig szeretettel teszi a dorgálást is.

Amennyiben egy drága gyermeke az Úrnak elhagyja a közösséget az Úr utána megy és megkeresi.
Nem tudom voltál-e már ilyen helyzetben? Én igen. 
A drága testvéreken, a pásztoron keresztül szólt az Úr, hogy menj vissza? 
Ment az Úr utánad? 
Amennyiben már voltál ilyen helyzetben megharagudtál, érezted már azt, hogy elég volt, minek zaklatnak folyton? Hagyjanak engem békén, jól elvagyok én itthon is. Itthon is tudok Bibliát olvasni, meg imádkozni.

Amikor a testvéreinkre vagyunk dühösek, valójában az Úrra haragszunk. 
Azok a drága testvérek, akik hozzánk jönnek, ők engedelmesek az Úrnak. 
Maga az Úr keres bennünket.
Otthagyja a 99-et és elmegy, megkeresi azt az egyet, amelyik eltévelyedett.

Ha most azért távolodtál el, mert olyan közösségbe jártál ahol nem volt békességed, félelemben voltál és csak azért mentél oda, mert a szomszéd is odajár, akkor kérd meg az Urat, mutassa meg neked a helyed. 
Ő megfogja tenni,mert ott akar téged látni az Ő testében, ott akar megáldani.

Ne haragudj Istenre, mert Ő szeret téged!!!

Szerző: Püski Julianna -

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése