2024. január 30., kedd

TESTVÉREM, GYÜMÖLCSÖZNI FOGSZ❣️

Üdvözöllek Testvérem,

💞Boldog ember az, aki nem jár gonoszok tanácsán, bűnösök útján meg nem áll, és csúfolódók székében nem ül; hanem az Úr törvényében van gyönyörűsége, és az Ő törvényéről gondolkodik éjjel és nappal. És olyan lesz, mint a folyóvizek mellé ültetett fa, amely idejekorán megadja gyümölcsét, és levele nem hervad el; és minden munkájában jó szerencsés lesz.” (Zsoltárok 1,1-3)

Folytatjuk az első zsoltár tanulmányozását. Remélem, hogy gazdagabbá válsz tőle és változást hoz az életedbe.
Nagyon szeretem a gyümölcsöket. Isten teremtette őket olyan csodálatosnak. 
Egyes gyümölcsök kitűnőek az egészségre, és nagyon ízletesek is lehetnek.
Az első zsoltár olyan fához hasonlít minket, amelyik idejekorán meghozza gyümölcsét.

Maga Krisztus is mondta: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki énbennem marad, én pedig őbenne, az terem sok gyümölcsöt: Mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.” (János 15,5)

Hogyan tudsz Krisztusban maradni?Azzal, hogy Őrá gondolsz.
Azzal, hogy kikéred a tanácsát.
Azzal, hogy hallgatod a hangját.
Azzal, hogy olvasod Igéit.
Azzal, hogy átviszed a gyakorlati életbe a tanításait.
Azzal, hogy úgy cselekszel, amint Ő.
Azzal, hogy az Ő szeretetével szereted Istent, a te Atyádat, meg a körülötted levőket.
Azzal, hogy engeded, hogy eltöltsön a Szentlélek.
Azzal, hogy felteszed magadban a kérdést: Mit tenne Jézus a helyemben?

Jézus Krisztusban maradsz? Jelen van Jézus Krisztus az életedben? Megígéri, hogy sok gyümölcsöt fogsz akkor hozni.
Már látom is azt a rengeteg zamatos, csodálatos, kitűnő és egészen egyedülálló gyümölcsöt, hiszen te magad is egyedülálló vagy Testvérem.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése