2024. január 20., szombat

🌹Reggeli dicséret - Gyakorlati teológia⭐

,,💞Szépen megalkotott mindent a maga idejében, az örökkévalóságot is az emberi értelem elé tárta, de az ember mégsem tudja felfogni Isten alkotásait elejétől a végéig, amelyeket megalkotott., A prédikátor könyve 3:11

Nemrég valaki, miután megtudta rólam, hogy teológus vagyok, a következőképpen támadt nekem: a teológia nem tudomány. Ezek után nem sokkal valaki más úgy nyilatkozott, hogy “a teológia csak összezavarja a dolgokat, amiket a hétköznapi ember ösztönösen megismerhet.” 
Természetesen érintettségem révén nem tudtam szó nélkül elmenni ezek mellett a vélemények mellett. Hiszen a teológia tudomány – hasonlóan a filozófiához, vagy a kommunikációhoz – és nem mellesleg fontos is.

A teológia nevében is egyértelműen körülírja kutatási területét: nem más ez, mint Istenről szóló beszéd. A teológia célja a Biblián, tapasztalatokon és világnézeteken keresztül bemutatni a valóságban, hogy kicsoda Isten. Ehhez, mint írtam, mindenek előtt meg kell ismerni a Bibliát. 
Ahhoz, hogy ezt megtehessük, szigorú szabályok mentén kell olvasni azt. 
Az első ilyen szabály: soha ne olvass igeverseket!

Hadd mutassak egy jó példát ehhez az alapelvhez! 
Olvasd el újra a mai Reggeli Dicséretet,  A prédikátor könyve 3. fejezet 11. versét! 

Miről szól ez a vers? Milyen következtetéseket vonsz le ebből az igéből?
Most lépj hátrébb egy lépéssel, és ne csak az igeverset, hanem a közvetlen környezetét is olvasd el! Kezdd A prédikátor könyve 3:9-nél, és olvasd el egészen a 15. versig. Változik a kép?

Ilyen a teológia is, az Istenről szóló beszéd. Hiába bölcselkedünk magunkban, soha nem fogjuk elérni a teljes megismerést – egy végtelen Istent próbálunk megmérni egy húszcentis vonalzóval. 
Nem lehetetlen, de az örökkévalóság fog kelleni hozzá. Van értelme?

Van. A tudománynak mindig van. Mindig egy lépéssel közelebb kerülni annak a megismeréséhez, amit Isten nekünk adott. De minek van még ennél is több értelme? Ha nem csak egy verset olvasol 
A prédikátor könyvéből, akkor egyértelművé válik: nem csak megismerni, de élni az életet. 
Nem csak tudni, de jelen lenni, enni, inni, élvezni. Nem csak lemérni Istent, nem csak beszélni róla, hanem megélni a vele való kapcsolatot.

Ez már gyakorlati teológia.
(Ömböli Krisztián)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése