2018. május 13., vasárnap

,,Amikor bemerítkeztetek, és ezáltal Krisztussal együtt eltemettek titeket.,,


,,Amikor bemerítkeztetek, és ezáltal Krisztussal együtt eltemettek titeket.,,-Kolosséiakhoz 2:12
Isten ugyanakkor Krisztussal együtt fel is támasztott benneteket — mivel hittetek a hatalmában, amelyet akkor mutatott meg, amikor feltámasztotta Krisztust a halottak közül.

KIK VAGYUNK MI KRISZTUSBAN ? MI A HIT-ÁLTALI ALÁMERÍTKEZÉS EREJE SZÁMUNKRA ?
KRISZTUS A VÍZVÁLASZTÓ - VÉGE A BŰNÖS MÚLTNAK, Isten királysága
az örökségünk és jövőnk KRISZTUSSAL EGYÜTT, KRISZTUSBAN !!!

"Ahogyan engem szeretett az Atya, úgy szeretlek én is titeket: maradjatok meg az én szeretetemben.
Apostolok cselekedetei 11:17 
Ha tehát ugyanazt az ajándékot adta nekik is az Isten, mint nekünk, akik hittünk az Úr Jézus Krisztusban, akkor ki vagyok én, hogy akadályozzam az Istent?"
Róma 3:22 Isten pedig ezt az igazságát most nyilvánvalóvá tette a Krisztusban való hit által minden hívőnek. Mert nincs különbség:
Róma 8:1 [ Akik Krisztusban vannak, Lélek szerint járnak ] Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak,
Róma 8:39 sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.
Róma 9:1 Igazat mondok Krisztusban, nem hazudok, lelkiismeretem tanúskodik mellettem a Szentlélek által,
Róma 12:5 úgy sokan egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai.
Róma 16:5 Köszöntsétek a házukban levő gyülekezetet is. Köszöntsétek az én szeretett Epainetoszomat, aki az ázsiai tartomány első zsengéje Krisztusban.
Róma 16:9 Köszöntsétek Urbánuszt, aki munkatársunk a Krisztusban, és az én szeretett Sztakhüszomat.
1 Korinthus 3:1 [ A viszálykodás a lelki kiskorúság jele ] Én tehát, testvéreim, nem szólhattam hozzátok úgy, mint lelkiekhez, hanem csak úgy, mint testiekhez, mint a Krisztusban kiskorúakhoz.
1 Korinthus 4:10 Mi bolondok vagyunk a Krisztusért, ti pedig okosak a Krisztusban, mi erőtlenek, ti pedig erősek, ti megbecsültek, mi pedig megvetettek.
1 Korinthus 4:15 Ha tanítómesteretek sok ezer volna is a Krisztusban, atyátok azonban nincs sok: mert az evangélium által én vagyok a ti atyátok a Krisztus Jézusban.
1 Korinthus 15:18 Sőt akkor azok is elvesztek, akik Krisztusban hunytak el.
1 Korinthus 15:19 Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.
1 Korinthus 15:22 Mert ahogyan Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy a Krisztusban is mindnyájan életre kelnek.
2 Korinthus 1:21 Aki pedig minket veletek együtt Krisztusban megerősít és felken, Isten az.
2 Korinthus 3:14 De az ő gondolkozásuk eltompult, mert az Ószövetség felolvasásakor ugyanaz a lepel mind a mai napig felfedetlenül megmaradt, mivel az csak Krisztusban tűnik el.
2 Korinthus 5:17 Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.
2 Korinthus 5:19 Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és reánk bízta a békéltetés igéjét.
2 Korinthus 12:2 Ismerek egy embert a Krisztusban: tizennégy évvel ezelőtt - hogy testben-e, vagy testen kívül-e, nem tudom, csak az Isten tudja -, elragadtatott a harmadik égig.
2 Korinthus 12:19 Régóta azt gondolhatjátok, hogy mentegetőzünk előttetek. Mi azonban Isten színe előtt a Krisztusban beszélünk, mindezt pedig, szeretteim, a ti épülésetekre.
Galata 2:15 [ Megigazulás a Jézus Krisztusban való hit által ] Mi, akik természet szerint zsidók, és nem pogányok közül való bűnösök vagyunk,
Galata 2:16 tudjuk, hogy az ember nem a törvény cselekedetei alapján igazul meg, hanem a Krisztus Jézusba vetett hit által. Ezért mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hit, és nem a törvény cselekvése által, mert a törvény cselekvése által nem igazul meg egy ember sem.
Galata 2:17 Ha pedig Krisztusban keresve megigazulást, magunk is bűnösnek bizonyulunk, akkor talán Krisztus a bűn szolgája? Semmiképpen sem!
Galata 3:14 azért, hogy Ábrahám áldása Jézus Krisztusban a pogányoké legyen, és hogy a Lélek ígéretét hit által megkapjuk

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése