2022. május 7., szombat

💥Reggeli dicséret🌹A SZERETET ETET❣️

„💞A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt,”
(Korinthusbeliekhez írt első levél 13. fejezet 4-5.vers)


❣️Ma reggel, a fenti Ige kapcsán Ann Landers nagyszerű története jutott eszembe;
Volt egyszer egy ember, aki nagyon sokat gondolkodott azon, hogy milyen lehet a pokol és milyen a mennyország.
Egy nap az Úr megszólította és azt mondta neki: Megmutatom neked mindkettőt. Gyere, lásd előbb a poklot!
Emberünk a pokol feliratú kapun belépve egy nagy teremben találta magát, ahol egy mindenféle finomsággal teli hosszú asztal körül csonttá soványodott, beesett arcú éhező emberek ültek. Mindegyikük kezében egy-egy hosszú nyelű kanál volt és csak azzal szabadott az ételhez nyúlniuk. Ám, mivel a kanál nyele hosszabb volt, mint a saját karjuk, így nem tudták a szájukba tenni a finom falatokat. A próbálkozást is feladták már, csak ültek és szenvedtek.
Egy idő múlva az Úr azt mondta; Gyere, most megmutatom neked a mennyországot.
Erre emberünk egy ugyanolyan teremben találta magát, mint az előbb, ugyanolyan finomságokkal teli asztal, ugyanolyan sok ember, kezükben ugyanolyan hosszú nyelű kanalakkal.
Ám, ők mind jóllakottak és boldogok voltak.
A titkuk az volt, hogy ők megtanulták egymást etetni.
Ma, amikor a szeretet himnuszának sorait olvasod, e történet jelentse számodra azt, hogy:
A hosszú nyelű kanál, a szeretet lehetősége a te kezedben van.
Te döntöd el, hogy mit kezdesz vele. Csak a magad hasznát, saját boldogságodat kergeted hasztalan, vagy fogod a kanalad és elkezded a társadat etetni.
Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése