2024. április 28., vasárnap

💥Van Erőm💥Eredményes munkát akarsz?

Pár évvel ezelőtt kitűztem egy célt, amelyet mindenképpen megakartam valósítani. 

Korán keltem, későn feküdtem, minden energiámat belefektettem abba, amit tettem. 

Ennek ellenére nagyon lassan haladtam, és minden egyes lépés után azt éreztem, hogy kettőt lépek hátra. Gyakran tettem fel a kérdést Istennek: Miért haladok ilyen lassan, Uram?

Sajnos, sok időbe telt, ameddig rájöttem a hibámra. Elakartam érni a kitűzöt célom, de Jézus nélkül.

„Hiába keltek korán, és feküsztök későn: fáradsággal szerzett kenyeret esztek. 
De akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget.” (Zsoltárok 127,2) 
Ez az igevers fején találta a szöget.
Sokkal gyümölcsözőbb az életünk, ha minden helyzetben segítségül hívjuk Jézust.
Ma biztatni szeretnélek azzal, hogy ne fáradj bele segítséget kérni. 
Bizony, van olyan nap az életünkben, amikor annyi a dolgunk, hogy valóban az árral kell majd szemben úsznunk. Ússz Jézussal! 

Másfelől, ha Isten választottjainak ténylegesen célba kellett érniük, akkor az Úr ha kellett, a vizet ketté választotta, megállította annak folyását, vagy járni tanított a vízen.
Itt az ideje csodás, gyümölcsöző életet élni, de csakis Jézussal. Ha egy nap százszor kell majd segítségül hívnod nevét, Ő a százegyedszer sem fog cserben hagyni.
Cselekedjünk úgy, éljünk úgy, lélegezzünk úgy, mint akik a Megváltó Úrban teremnek jó gyümölcsöket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése