2024. április 1., hétfő

🌹“SZOMBAT ELMÚLTÁVAL”⭐

„ 💞Szombat elmúltával, a hét első napjának hajnalán, elment a magdalai Mária és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt. És íme, nagy földrengés támadt, mert az Úr angyala leszállt a mennyből, és odalépve elhengerítette a követ, és leült rá. Tekintete olyan volt, mint a villámlás, és ruhája fehér, mint a hó. 
Az őrök a tőle való félelem miatt megrettentek, és szinte holtra váltak. 
Az asszonyokat pedig így szólította meg az angyal:
Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. 
Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg azt a helyet, ahol feküdt. És menjetek el gyorsan, mondjátok meg a tanítványainak, hogy feltámadt a halottak közül, és előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt. Íme, megmondtam nektek.” Máté evangéliuma 28:1-7.

Szombaton csend volt. Fájó, mélységes csend, és úgy tűnt, hogy nincs tovább.
Hogy most már ez a csend lesz a mindennapos, a hiány, a gyász, a feldolgozásra váró veszteség.
Azt hitték, mindennek vége, mert tényleg összeomlott a világ, sötétség borította a várost fényes délután, a templom kárpitja kettéhasadt, és meghalt minden remény.  
Mert meghalt a Remény. Jézus, akiről azt hitték…

Még csak hajnal volt, amikor a sírhoz indultak csendben, jövő-vesztetten, az elmúlt napok fájdalmától kábultan és céltalanul. És akkor megtörtént a csoda. 
Nemcsak a nap kelt fel a hét első napjára, ahogy baktattak a sírkert felé, hanem egyszerre olyan fényesség támadt, mint amikor a Teremtő kimondta, „Legyen!”, és megszületett a világosság az első napon.

És ott legbelül érezték, hogy ez megint jó. Hogy megint van valami igazán Jó ebben a világban.
A csendet összetörte a hatalmas kő a moraja, ahogy elgördült a sír ajtajáról, az angyal hangja kristálytisztán zengett, és szavára bennük is feléledt a remény.
Elmúlt a szombat, a kínzó csend, vége a gyásznak és a céltalanságnak! 
Itt az új hét, a megfeszített Krisztus feltámadt! Értünk halt meg, a mi bűneinkért, hogy miénk legyen az Ő igazsága. 
Értünk támadt fel, hogy együtt tölthessünk egy örökkévalóságot. 
Nézzétek, nincs már a sírban, mert ismét él, mindörökké. Hát menjetek gyorsan, és adjátok tovább a jó hírt! 
Elmúlt a szombat, elmúlt a némaság, ismét van üzenet. Siessetek a tanítványokhoz, és adjátok tovább: él a Mester! Feltámadt! Rátok vár Galileában.

Nem tudom, milyen terheket hordozol, Kedves Olvasó, de azt tudom, hogy el fog múlni a sötétség, mert el kell múlnia.
Fel fog kelni a nap. Lehet, hogy alig észrevehető, apró lépésekkel, lehet, hogy mindent átható ragyogással, de eljön. Mert Krisztus érted is él!

(Szilvási-Csizmadia Andrea)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése