2024. január 19., péntek

💥Van Erőm💥Négy ember

,,💞Adjanak hálát az Úrnak az ő kegyelméért, és az emberek fiai iránt való csodadolgaiért,, Zsoltárok 107:15.

Ebben a zsoltárban négy emberről van szó.
Egy utazóról, aki nem találja élete célját, és csak bolyong a pusztában. 
Az úton elfáradt, meglankadt, éhes, szomjas és még a lelke is elcsüggedt.
Ott van a fogoly, aki engedetlenség miatt a sötétségben, láncok között vágyakozik a fény után. 
Olvasunk egy betegről, aki az elkövetett hibáiért szenved, félelmek között éli mindennapjait.
Végül pedig olvasunk egy tengerészről, aki rájött arra, hogy hiába a nagy tudása, egy vihar kellős közepette, mert a hullámok között, a mélységes tengeren semmit nem ér bölcsessége.
Mi a közös ebben a négy emberben?
Az, hogy az útvesztőből, a mélységből, a betegségből, a hullámok közül Istent hívták segítségül.
Másak a körülményeik, az élethelyzetük, családi állapotuk mégis ugyanazt tapasztalják: a szükség idején Isten meghallgatja őket és válaszol.
Ilyen csodás Istenünk van ma nekünk is. Légy az ötödik ember! Az, aki Istent választotta. 
Az, aki helyes, Isten szerinti döntéseket próbál meghozni. 
Légy az, aki a betegség idején az Áldott Orvosban bízik, és aki az egészség idején Istennek ajánlja minden energiáját.  Végül pedig légy az, aki Jézussal jár az úton.
Boldogan merem állítani, hogy a mai nap mindenkinek jó oka van arra, hogy Istent dicsérje!

http://www.biblia.hu/biblia_k/k_19_107.htm

A mai Van Erőm meghallgatható a következő linken:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése