2023. február 19., vasárnap

💥REGGELI CSENDESSÉG💥 - 2023.02.19

Mennyire élő a szereteted?


Korinthusbeliekhez írt I. levél 13. rész 
,,💞A szeretet soha el nem fogy:

1. Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom.
2. És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok.
3. És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból.
4. A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irígykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.
5. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt,
6. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal;
7. Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.
8. A szeretet soha el nem fogy: de legyenek bár jövendőmondások, eltöröltetnek; vagy akár nyelvek, megszünnek; vagy akár ismeret, eltöröltetik.
9. Mert rész szerint van bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás:
10. De mikor eljő a teljesség, a rész szerint való eltöröltetik.
11. Mikor gyermek valék, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek: minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat.
12. Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, a mint én is megismertettem.
13. Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet.


Márk 12:31 HUNK

,,💞A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.,,

- Reggeli elmélkedés egy kiválasztott szentírási rész alapján - Szerkesztő: Kertész Marika -


💥🕊️NAPI EVANGÉLIUM🕊️💥

,,Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Szemet szemért, fogat fogért.
Én pedig azt mondom nektek: Ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem ha valaki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda neki a bal arcodat. Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is. És ha valaki egy mérföldnyire kényszerít, menj vele kétannyira.
Adj annak, aki kér, és aki kölcsönt akar, el ne fordulj tőle. 
Hallottátok, hogy ezt mondták: 
Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: 
Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? 
Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is? 
Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok!,, Mt 5,38-48

Szeressétek ellenségeiteket! Az elmúlt vasárnap arról elmélkedtünk, hogy Jézus új törvénye miként múlja felül, teljesíti be az ószövetségi törvényt.
Ehhez kapcsolódik a mai evangéliumi rész, amely olyan mondásokat sorol fel Jézustól, amelyek az általa adott törvény újdonságára mutatnak rá a régi törvénnyel szemben.
A régi törvény azon a szemléleten alapult, hogy ha valaki kárt okoz a másik embernek, akkor a kárt elszenvedőnek joga van elégtételt vennie. Ezen elvre épült a megtorlás és a bosszú.
Annak megítélése, hogy valóban történt-e károkozás, nem valamiféle választott testület vagy bíróság feladata volt, hanem az egyénre volt bízva, miként ő döntött arról is, hogy milyen módon fog elégtételt venni az őt ért sérelemért. Ebben az esetben tehát az egyéni igazságszolgáltatás törvényesítéséről van szó. Jézus ezt tanácsolja: „Ha valaki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda neki a bal arcodat. 
Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is.” 
Mivel nagyon ellentmondásos kijelentésekről van szó, ezért nem könnyű azok helyes értelmezése, illetve megvalósítása. 
A legtöbb szentírásmagyarázó szerint e jézusi szavakat nem betű szerint kell megtennie a keresztény embernek, hanem irányt mutatnak, tehát annak szellemében kell eljárnia. 
Mit jelent ez a gyakorlatban? Amikor megtapasztaljuk az erőszakot, a bántalmazást, a visszaélést, a türelmetlenséget, az elutasítást és az igazságtalanságot, akkor ne a bosszún törjük a fejünket, hanem viseljük el ezeket a sérelmeket. 
A békés lelkület megőrzése ezekben az igazságtalan helyzetekben nem könnyű, de ez a Krisztus által ajánlott út. Aztán elérkezünk a hegyi beszéd legnehezebben érthető és legnehezebben megvalósítható részéhez, az ellenségszeretethez. Ha Jézus hegyi beszédével kapcsolatban új törvényről beszélünk, akkor a minden megkülönböztetést nélkülöző szeretet parancsa esetében valóban újdonsággal találkozunk, amely messze felülmúlja a korábbi szabályokat. Jézus azt javasolja tehát, hogy a szeretet megvalósítása terén ne tegyünk különbséget a barát és az ellenség között, hanem mindenki felé nyilvánítsuk ki azt. A krisztusi szeretet arra kötelez minket, hogy minden embertársunknak adjuk meg a tiszteletet, a megbecsülést és a segítséget, ha szükséget szenved. 
Új szemléletet kíván ez tőlünk, az ember, a felebarát meglátását a másik személyben. 
Félreértik azonban Jézus szavait mindazok, akik az igazságtalanságok, az üldözések, a visszaélések vagy a bántalmazások jóváhagyását látják ezekben a szavakban.
A felsorolt bűnök ugyanis felforgatják a társadalmi viszonyokat és az emberek közti kapcsolatokat. Akkor lesz béke az emberek között, ha mindenki képes lesz arra, hogy lemondjon a bosszúról, még akkor is, ha az jogosnak tűnik. 
Az ellenségszeretet nem az ember gyengeségéből vagy tehetetlenségéből fakad, hanem az isteni erőből táplálkozik. Isten minden emberre úgy tekint, mint gyermekére, még azokra is, akik önteltségükben nem hisznek benne vagy szembeszállnak vele. 
Miként Isten a megbocsátással új lehetőséget ad a bűnösöknek, ugyanúgy mi is adjunk új lehetőséget a szeretet által azoknak, akikben talán pillanatnyilag felülkerekedett a rossz. 
Jézus kereszthalála és feltámadása azt jelzi, hogy Isten jósága képes legyőzni az emberi rosszat. 
Minden emberi igazságtalanságot és gyűlöletet legyőzhetünk a szeretet által.
 © Horváth István Sándor

Imádság: Urunk, Jézus! Te a tökéletes szeretetre adtál példát, amikor nem ütöttél vissza annak, aki megütött téged. Még szavakkal sem viszonoztad a téged gúnyolók rosszindulatát. 
Nem bántottad azokat, akik megostoroztak, fejedre töviskoszorút nyomtak, a kereszt hordozására kényszerítettek és a keresztre szegeztek.
Az Atyához imádkoztál értük és szívből megbocsátottál nekik.
Taníts minket, Urunk, a tökéletes szeretetre és a megbocsátásra!
Életed és halálod adjon erőt, hogy senkit ne tekintsünk ellenségnek és szeretettel forduljunk minden ember felé.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése