2023. február 12., vasárnap

💥REGGELI CSENDESSÉG💥

Az Úr számon tartja a házasságainkat is


János Evangyélioma 15. rész 5. 
,,💞Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: A ki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.,,

,,Az Úr szemei vannak azokon, kik félik Őt, és számon tartja az ember minden cselekedetét.,,

Reggeli elmélkedés egy kiválasztott szentírási rész alapján - Szerkesztő: Kertész Marika


💥🕊️NAPI EVANGÉLIUM🕊️💥

10

,1 or greater

 

is required

You have no flash plugin installed

Download latest version from here

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni.
Bizony, mondom nektek, amíg az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből egy „í” betű sem, sőt egy vessző sem, amíg minden be nem teljesedik.

Aki tehát csak egyet is eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket, azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. 
És mindaz, aki megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában.
Majd így szólt tanítványaihoz: „Mondom nektek: ha igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juthattok be a mennyek országába. 
Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Ne ölj! Aki öl, méltó az ítéletre. 
Én viszont azt mondom nektek, hogy méltó az ítéletre mindaz, aki haragszik testvérére. 
Aki azt mondja testvérének: Te esztelen!, méltó a főtanács ítéletére. 
Aki pedig azt mondja: Te istentelen!, méltó a kárhozat tüzére. Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki testvéreddel. Csak aztán térj vissza, hogy bemutasd áldozatodat. 
Ellenfeleddel szemben légy békülékeny, amikor még úton vagy vele, nehogy átadjon a bírónak, a bíró pedig a börtönőrnek, és a börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, ki nem jössz onnan, míg az utolsó garast is meg nem fizeted.”
„Hallottátok a parancsot: Ne törj házasságot! Én pedig azt mondom nektek, hogy aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már vétkezett vele. Ha a jobb szemed bűnre visz, vájd ki, és vesd el magadtól. 
Jobb neked, ha elvész egy testrészed, minthogy egész tested a kárhozatra kerüljön. 
Ha a jobb kezed visz bűnbe, vágd le azt, és vesd el magadtól. Mert jobb neked, ha egy testrészed vész el, minthogy egész tested a kárhozatra jusson. 
És ezt is mondták: Aki elküldi feleségét, adjon neki válólevelet. 
Én pedig azt mondom nektek, hogy aki elküldi feleségét – kivéve hűtlenség esetét –, okot ad neki a házasságtörésre, és aki az elbocsátott nőt veszi feleségül, házasságtörést követ el.”
„Hallottátok, hogy ezt is mondták a régieknek: „Hamisan ne esküdj, és tartsd meg az Úrnak tett esküdet!” 
Én pedig azt mondom nektek: Egyáltalán ne esküdjetek! Sem az égre, mert az az Isten trónja, sem a földre, mert az lábának zsámolya, se Jeruzsálemre, mert az a nagy Király városa! 
De még saját fejedre se esküdj, mert egyetlen hajszáladat sem tudod ősszé vagy feketévé tenni. 
Legyen a ti beszédetek „igen, igen, nem, nem”; ami ettől eltér, az a gonosztól van.”Mt 5,17-37

Jézus új törvénye.
Jézus hegyi beszédéből olvasunk egy részletet a mai vasárnap evangéliumában. 
Először a régi és az új törvény viszonyáról van szó. Jézus egykori hallgatóiban és természetesen azokban a keresztényekben, akik az evangélium megírása idején éltek, jogosan merült fel a kérdés, hogy az új törvény meghirdetésével életben marad-e a régi, a mózesi, az ószövetségi törvény. 
Máté evangélista, aki elsősorban a zsidóságból megtértek számára írja művét, arra törekszik, hogy egyensúlyba hozza a régi és az új törvényt. Azt szeretné, hogy olvasói ne ellentétet lássanak a kettőben, hanem a mózesi törvény mintegy magasabb fokát lássák meg Krisztus törvényében. 
Ennek fényében tudjuk helyesen értelmezni az Úr szavait: „Nem megszüntetni jöttem a törvényt és a prófétákat, hanem tökéletessé tenni.”
Mivel Jézus a mózesi törvényről, a prófétai írásokról egyaránt beszél, ezért szavai azt is jelentik, hogy ő a Messiás. Az ószövetségi törvényt ugyanis azért adta Isten, hogy a választott népet felkészítse a megváltó jövetelére. Ebbe az irányba mutatnak Isten küldötteinek, a prófétáknak a jövendölései is a messiási időkről. Úgy is beteljesedik tehát az ószövetség korának kinyilatkoztatása, hogy Jézus személyében elérkezik a Messiás, a Megváltó. Hallgatói és követői ezt is felismerhetik tanításából.
Jézus azt állítja, hogy az általa adott törvény felülmúlja, beteljesíti a régi törvényt. 
Az írástudók és farizeusok a régi törvény képviselői. Feladatuk az lett volna, hogy a törvényt hitelesen értelmezzék, magyarázzák és annak helyes megtartására tanítsák az embereket. 
E feladatukat azonban túlbuzgó módon végezték, és az idők során számos emberi előírással, paranccsal egészítették ki Isten törvényét, amelynek köszönhetően az eredeti isteni szándék háttérbe szorult. 
Jézus többször szóvá tette azt a hibájukat is, hogy inkább csak a törvény megtartásának látszatára törekedtek, mintsem a törvény szerinti életre.
Jézus, az Isten Fia azzal a joggal lép fel, hogy új értelmet adjon a törvényeknek, azaz újra felszínre kerüljön az a szándék, amiért Isten ezeket a parancsokat adta. 
A törvényeknek ugyanis semmi értelme nincs akkor, ha eltávolítanak Istentől és az embertárstól.
A beszéd folytatásában Jézus néhány példát említ, amelyekben szembeállítja a régi törvényt az újjal, s így szemlélteti az ő törvénye megtartásának módját.
Ennek megfelelően a „Ne ölj!” törvény megtartása ott kezdődik, hogy az ember még a haragot is távol tartja magától és békülékeny lelkületre törekszik. 
A mi Urunk szerint nem csak az követi el a házasságtörés bűnét, aki megcsalja vagy elhagyja házastársát, hanem az is, aki bűnös vággyal néz más asszonyra. 
E szavak hátterében az húzódik meg, hogy Jézus jól ismeri az emberi lelkületet és a bűn természetét. 
A bűn nem a konkrét cselekedettel veszi kezdetét, hanem a bűnös gondolatokkal. 
Ha valaki teret ad annak, hogy ezek a gondolatok elhatalmasodjanak benne, akkor idővel ezek cselekedetekben válnak valóra. Jézus figyelmeztet erre a veszélyre, ugyanakkor szavaival útmutatást ad arra vonatkozóan, hogy már kezdetben ellen kell állnunk a bűnös kísértéseknek és egyetlen lépést sem szabad tennünk a bűn útján. Bűnös hajlamaink, vétkes kívánságaink ismerete segíthet minket abban, hogy mely területekre érdemes jobban odafigyelnünk. 
A rendszeres lelkiismeretvizsgálat, lelki beszélgetés és szentgyónás abban segít minket, hogy minél előbb megálljunk a bűn útján.
Milyen jó volna, ha felismernénk: Jézus új törvényt adott nekünk, a szeretet törvényét. 
Éljünk a krisztusi szeretet-törvény szerint!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! A te életutad és főként keresztutad azt tanítja nekünk, hogy nem kitalálnunk kell a szeretetet, hanem rá kell találnunk a szeretetre és rá kell lépnünk a szeretet útjára. 
Nem kitalálnunk kell azt, hogy miként szeressünk, hanem azt kell tennünk, amit te is cselekedtél: szeretetből odaadtad, felajánlottad magadat Istennek értünk, emberekért. 
Önként tetted ezt, szeretetből, ahogyan minket sem kényszerít semmilyen külső törvény. 
Erre egyedül a szeretet szívünkbe írt törvénye indít minket. 
Segíts minket, hogy ne csak szóval hirdessük a szeretet parancsát, hanem megtegyük mindazt, amit a szeretet törvénye kíván.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése