2023. február 21., kedd

💥REGGELI CSENDESSÉG💥

LÉGY ELSŐ A SZOLGÁLATBAN!

Péter Apostol I. levele 4. rész 11.
,,💞Ha valaki szól, mintegy Isten ígéit szólja: ha valaki szolgál, mintegy azzal az erővel szolgáljon, a melyet Isten ád: hogy mindenben dícsőíttessék a Jézus Krisztus által, a kinek dicsőség és hatalom örökkön-örökké. Ámen.,,

Márk Evangyélioma 9. rész 35.

,,💞És leülvén, odaszólítá a tizenkettőt, és monda nékik: Ha valaki első akar lenni, legyen mindenek között utolsó és mindeneknek szolgája.,,


💥🕊️NAPI EVANGÉLIUM🕊️💥

,,Abban az időben: Jézus és tanítványai átmentek Galileán. Jézus azonban nem akarta, hogy valaki megtudja ezt, mert a tanítványait készült oktatni. 
Ezt mondta nekik: „Az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de miután megölték, harmadnapra feltámad.” Ők nem értették ezeket a szavakat, de féltek megkérdezni Jézust.
Ezután Kafarnaumba értek. Amikor már otthon voltak, Jézus megkérdezte tőlük:
 „Miről vitatkoztatok az úton?” 
Tanítványai azonban hallgattak, mert az úton egymás közt arról tanakodtak, hogy ki a nagyobb közülük. 
Akkor Jézus leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt: 
„Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája.” 
Aztán odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította; majd magához ölelte, és ezt mondta nekik: 
„Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, engem fogad be. 
Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem.” Mk 9,30-37

Jézust tovább kísérjük útján, amely út szenvedésének és halálának helyszínére, Jeruzsálembe vezet. 
Azt, hogy Jézus mennyire tudatosan halad előre ezen az úton és szembenéz a rá váró szenvedésekkel, világosan bizonyítja, hogy immár második alkalommal jövendöli meg tanítványai előtt, hogy mi fog vele történni Jeruzsálemben. 
Az első alkalommal Péter apostol reakciója jelezte, hogy a tanítványok nem értették meg Mesterük kijelentéseit, messiási elképzeléseikbe nem fért bele az Úr halála. 
Most sem jobb a helyzet, továbbra is érzéketlenek, hiszen nem az Úr sorsa, nem az általa mondottak a beszélgetésük témája, hanem rangsort igyekeznek felállítani maguk között. 
Mi viszont ne az ő versengésükre figyeljünk, hanem térjünk vissza elmélkedésünkben Jézus szavaihoz! Jövendölését így kezdi: „Az Emberfiát az emberek kezére adják.” 
Jogos a kérdés: Ki itt a cselekvő személy? Ki adja Jézust az emberek kezére? 
A válasz egyértelmű: maga Isten adja az emberek kezébe a Fiút vagy legalábbis megengedi azt, hogy az emberi gonoszságnak egy ideig hatalma legyen felette. 
E gonoszság akkor éri el tetőpontját, amikor az emberek Jézust „megölik.” 
Ezt követően Jézus „feltámad”, illetve feltámasztja őt a halálból az Atya. 
Akarom-e a szolgáló Krisztust követni? Kész vagyok-e életemet embertársaim és Isten szolgálatába állítani? © Horváth István Sándor
Imádság: Jóságos Istenem, hálás szívvel köszönöm neked mindazt, amivel mindennap elhalmozol jóságodból, köszönök mindent azok helyett és nevében is, akik ezt nem teszik meg. 
Édes Jézusom, határtalan jóság! Milyen sokat tettél azért, hogy az emberek viszontszeressenek. 
Miként lehetséges mégis, hogy sokan nem szeretnek téged? 
Szent kegyelmeddel eltökélem, hogy amennyire csak képes vagyok, szeretlek téged mindenek fölött!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése