2023. február 25., szombat

💥Reggeli dicséret🌹 - Fogadd el és fogadd meg

„Jöjjetek, szálljunk most perbe egymással! – mondja az Úr. – Ha vétkeitek skarlátpirosak is, hófehérekké válhattok, ha vörösek is, mint a bíbor, fehérekké lehettek, mint a gyapjú.”
(Ézsaiás próféta könyve 1:18)

Amikor pereskedésről hallunk, nem éppen a kellemes szó jut róla eszünkbe. 
Általában egy vita, feszültség, háborúk sora ugrik be.
Az ember a háta közepére sem akarja a vele járó cécót.
Bíróságra járni, folyton feszengni, hogy mi lesz az ügy kimenetele. Ez senkinek sem hiányzik.

Isten szól a néphez. Pereskedésre hívja őket, és miután felvázolja a vádpontokat, az eseményt, úgy dönt, hogy alkut kínál.Persze mivel Ő elviekben a sértett fél, meg is szabja a feltételeket.
Mivel a nép elhagyta, megalázta, félretette, Isten úgy dönt, hogy vádalkuval intézi el a pert.

Az alku így szól: fordulj vissza hozzám, és mindent megkapsz! Térj vissza hozzám, és elölről kezdhetjük!
A nép kritikán aluli teljesítményt nyújtott, ha hűségről beszélünk. Megannyi alkalommal bizonyította, hogy nem alkalmas a kiválasztott posztra. Annyiszor hagyta el Istent, hogy azt még megszámolni is nehéz. 
Ha egy ilyen nép új esélyt kap, akkor én, vagy te mennyivel inkább?!

Rendezd a kapcsolatod Istennel! Ő neked akar jót, új esélyt akar adni. 
Térj vissza hozzá, és tiszta lapot kapsz! Fogadd el az alkut, és fogadd meg, hogy Vele maradsz!

(Ömböli Dávid)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése