2024. szeptember 12., csütörtök

PÁL SZERÉNYSÉGE⭐

Csodálom Pál apostol szerénységét! 
Elvitathatatlan érdemei ellenére háttérbe vonul, s azt mondja, alkalmasságunk egyedül Istentől van: „Nem mintha önmagunktól, mintegy a magunk erejéből volnánk alkalmasak arra, hogy bármit is megítéljünk; ellenkezőleg, a mi alkalmasságunk Istentől van.”„Én megsegítelek benneteket, úgyhogy áldássá lesztek.”

Valami hasonló hangzik el az 1Móz 12,2-ben is, Ábrahám elhívásánál: „Nagy néppé teszlek és megáldalak, naggyá teszem nevedet és áldás leszel.”

Ábrahám sem önmaga erejéből indult el az előtte levő ismeretlen útra, hanem Isten az – aki cselekszik, aki megígéri neki, hogy jóban, áldásban lesz része.
Isten áldásának ígérete nem csak arról szól, hogy engedelmesen követjük Isten hívását. 
Arról is szó van, hogy tartsunk ki azon az úton, amelyre Isten hívása egyszer már elvezetett bennünket.
„Áldás leszel.”
Halljuk-e még Isten szavát, és engedjük-e, hogy kézzelfogható valósággá legyen az életünkben? 
Rá tudjuk-e bízni magunkat?
Áldottnak lenni leginkább azt jelenti, hogy Benne vagyunk, Benne hiszünk. 
Aki Jézusban van és benne hisz, az a legnagyobb áldás.
Ezek után mindegy mi ér, mert minden a javamra szolgálhat!
Áldott vagy, mert szövetségben vagy, azaz Jézusban vagy!
Isten arra hív minket, hogy higgyünk Jézusban.
Indítson minket hálára Isten a mi megajándékozott voltunkért, és mutassa meg nekünk az ebből fakadó feladatainkat is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése