Megvan az ideje a születésnek, és megvan az ideje a meghalásnak.
Megvan az ideje az ültetésnek, és megvan az ideje az ültetvény kitépésének.
Megvan az ideje az ölésnek, és megvan az ideje a gyógyításnak.
Megvan az ideje a rombolásnak, és megvan az ideje az építésnek.
Megvan az ideje a sírásnak, és megvan az ideje a nevetésnek.
Megvan az ideje a gyásznak, és megvan az ideje a táncnak.,, Prédikátor könyve 3:1-4
Úgy gondolom, társadalmunk elég furcsán áll a halál kérdéséhez. Félünk tőle, igyekszünk az egészet eltávolítani magunktól, tabusítani, nem beszélni róla. Szeretnénk siettetni a gyász folyamatát, időt sem hagyva magunknak, hogy megéljük, mert a munkából nem eshetünk ki, és különben is, mindennek mennie kell tovább.
Keresztény közösségekben a feltámadásba, és/vagy a mennybe vetett hittel próbáljuk elnyomni a veszteség iránti fájdalmat, próbáljuk megmagyarázni a megmagyarázhatatlant az „Úr akaratával”, miközben nem akarjuk észrevenni, hogy a gyógyítás helyett csak még nagyobb sebeket ütünk egymás lelkén.
Ezen a napon különlegesen, de bármikor az év során jogod van megélni a téged ért veszteségeket! Jogod van emlékezni a szeretteidre, és jogod van végigmennni a gyász hullámvasútján, érezve annak mindenféle előjelű érzését, legyen az harag, düh, megnemértettség és szeretet.
Jogod van rombolni az emlékeid között azt, ami rossz volt, és felépíteni valami újat, szépet a helyükre. Jogod van sírni, kiáltani, érezni a hiányt és majd’ beleszakadni a fájdalomba. És jogod van örülni a szép történeteknek, vagy akár a szabadságnak, jogod van kimondani, hogy megszabadultál egy tehertől, és jogod van úgy is érezni, hogy bárcsak hordozhatnád még tovább.
A téged ért veszteség a tiéd, és jogod van a saját tempódban, a neked megfelelő módon megélni ezt. És kívánom, hogy ma érezd különlegesen, mindeközben nem vagy egyedül. Isten veled megy végig az egész hullámvasúton.
Úgy gondolom, társadalmunk elég furcsán áll a halál kérdéséhez. Félünk tőle, igyekszünk az egészet eltávolítani magunktól, tabusítani, nem beszélni róla. Szeretnénk siettetni a gyász folyamatát, időt sem hagyva magunknak, hogy megéljük, mert a munkából nem eshetünk ki, és különben is, mindennek mennie kell tovább.
Keresztény közösségekben a feltámadásba, és/vagy a mennybe vetett hittel próbáljuk elnyomni a veszteség iránti fájdalmat, próbáljuk megmagyarázni a megmagyarázhatatlant az „Úr akaratával”, miközben nem akarjuk észrevenni, hogy a gyógyítás helyett csak még nagyobb sebeket ütünk egymás lelkén.
Ezen a napon különlegesen, de bármikor az év során jogod van megélni a téged ért veszteségeket! Jogod van emlékezni a szeretteidre, és jogod van végigmennni a gyász hullámvasútján, érezve annak mindenféle előjelű érzését, legyen az harag, düh, megnemértettség és szeretet.
Jogod van rombolni az emlékeid között azt, ami rossz volt, és felépíteni valami újat, szépet a helyükre. Jogod van sírni, kiáltani, érezni a hiányt és majd’ beleszakadni a fájdalomba. És jogod van örülni a szép történeteknek, vagy akár a szabadságnak, jogod van kimondani, hogy megszabadultál egy tehertől, és jogod van úgy is érezni, hogy bárcsak hordozhatnád még tovább.
A téged ért veszteség a tiéd, és jogod van a saját tempódban, a neked megfelelő módon megélni ezt. És kívánom, hogy ma érezd különlegesen, mindeközben nem vagy egyedül. Isten veled megy végig az egész hullámvasúton.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése