2022. január 15., szombat

💥Örömteli mindennapok💥

A szavak ereje !

,,Amit mondtam, az a Szent Szellemtől származik, és életet ad.,, János 6,63


Szavak! Beszéljünk egy kicsit a szavakról. Több millió szót használnak a világon. Könyvekben, újságokban több száz egyéb helyen fordulnak elő, de ezek csupán szavak. Azután találhatunk szavakat a Bibliában is. Több ezer szó fordul elő ebben a csodálatos könyvben. Némelyik látszólag semmiben sem különbözik a világon használt más szavaktól, hiszen ugyanúgy írják őket, azonban ezek a szavak mások.
Jézus azt mondta, hogy ezek a szavak (Igék) amelyeket én szólók nektek szellem és élet. (Ján.6.63.)
Isten az ő szavairól (Igéjéről) azt mondja, hogy élet mind azoknak, akik befogadják azt. (Péld.4.22.)
Az Isten Igéje élő és ható, és élesebb a kétélű kardnál. (Zsid.4.12.)
A Biblia azt mondja, hogy a teljes Írás Istentől ihletett. Lehet, hogy a Bibliában előforduló szavak (Igék) éppen úgy néznek ki, mint a többi szó azonban van egy különbség. Ezek Isten szavai. Isten lehelt életet beléjük.
Amikor ezeket az Isten által ihletett szavakat megvalljuk, csoda történik.
Isten kimondott szavakkal teremtette ezt a világot. Vagyis mindent az ő hatalmának szavával teremtett. Szavakkal teremtett. Ő azt mondta legyen. és meglett. Isten szájában, ezekben a szavakban erő volt. Ezért ha a mi szánkkal megvalljuk az ő szavait (Igéit), akkor ezekben a szavakban (Igékben) is ugyanolyan erő lesz.
A Hoseás. 14.2. ezt mondja: „Ezeket a szavakat (Igéket) vigyétek
magatokkal, amikor megtértek az Úrhoz!”
Te mit fogsz magaddal vinni, amikor az Úrhoz fordulsz egy csodáért? Mi az, amit Isten szeretne, ha vinnél neki? Vigyél szavakat, vigyél ígéretet.
Vidd Istenhez az ő Igéit. Vidd Istenhez az ő ígéreteit és valld meg azokat Ő előtte. Isten azt karja, hogy emlékeztesd Őt. (Esa.43.26.)
Az Úr azt akarja, hogy emlékeztesd az ígéreteire.
„A te szád beszédei ejtenek csapdába téged.” - mondja a Biblia.
(Péld.6.2.)
„A te beszédeidből ismertetel igaznak, és a te beszédeidből ismertetel hamisnak „- mondja Isten. (Máté 12.37.)
„Mind a halál mind az élet a nyelv hatalmában van.” - mondja az Úr.
(Péld. 18.21.)
Ezért a te szavaid fontosak. Fogadd be Isten Igéit, és azokat mond ki.
„ Hadd mondja a gyenge, erős vagyok” - mondja a Biblia (Joel 3.10.)
Hadd mondja a gyenge! Ne imádkozza, hanem mondja! Ha a gyengék
valaha is segítséget akarnak kapni, akkor meg kell változtatniuk azt, amit mondanak. Ha a beteg meg akar gyógyulni, akkor mást kell mondania, ha a bajba jutott segítséget akar, akkor is mást kell mondania. Mondja, aki
gyenge éjjel és nappal, hogy erős vagyok! Az Úr az én életem ereje.
(Zsolt. 27.1.)
Mondja a beteg, hogy az Ő sebeivel meggyógyulok. Mert Ő hordozta az én betegségeimet, és Ő viselte az én fájdalmaimat.
Én az Ő sebeivel meggyógyulok. Kezeiket a betegekre teszik, és az a beteg meggyógyul. (Márk 16.18.) Értem is kézrátétellel imádkoztak, ezért már elkezdődött a gyógyulásom. Az Úr az én gyógyítóm. Kiveti belőlem a betegséget. Áldjad én lelkem az Urat és az egész bensőm az Ő Szent Nevét! Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezz semmi jó téteményéről Ő az, aki megbocsátja minden bűnödet és meggyógyítja minden betegségedet. (Zsolt. 103. 1-3.)
Dicsérd Istent, azért mert azt mondta, hogy MINDEN VÉTKEDET és
MINDEN BETEGSÉGEDET! Mondd ki bátran, és a betegség elmúlik. Mondja a bajba jutott, és mondja bátran! Isten az én menedékem és kőváram.
Igen biztos segítség a nyomorúság idején. (Zsolt. 46.1.) Valld meg, hogy Isten veled van, mert Ő a te segítőd.
Ha Isten veled van, kicsoda lehet ellened! Sok baja van az igaznak, de az Úr mindegyikből kimenti. (Zsolt.34.20.)
Akiket a félelem kínoz, kezdjék mondani, mert ha győzelmet akarsz, mást kell mondanod, mint eddig. Akik félnek, mondják bátran minden nap: „Az Úr az én pásztorom, nem félek”. Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert Te velem vagy. (Zsolt 23.1-4.)
Nem félek, mert velem vagy, nem csüggedek, mert Te vagy az én
Istenem. Te vagy, aki megsegítesz engem, megerősítesz engem. A te igazságod jobbjával támogatsz engem. (Esaias 41.10.)
Azok, akik félnek mondják újból és újból. Az Úr az én üdvösségem, kitől
félnék. Az Úr az én életem ereje, kitől félnék. Hogyha gonoszok jönnek ellenem, és az én ellenségeim ellenem támadnak, ők botlanak meg és ők esnek el. (Zsolt. 27.1.2.)
Akiket a félelem üldöz, mondják: Isten nem a félelemnek, hanem az
erőnek, szeretetnek és józanságnak szellemét adta. (2Tim. 1.7.) Mondd ki bátran! Bennem nem a félelem szelleme van.
Bennem az erőnek a szent szelleme van. Bennem a szeretet szelleme van.
Bennem a józanságnak szelleme van.
Valld ezt meg mindenkinek. Ne a félelmeidről beszélj, hanem arról, hogy Isten mit mond rólad, és eszerint is tegyél, akkor a félelmed úgy fog eltűnni, mint a köd, amikor a nap felkel. Hadd mondja a gyenge, hadd mondja, aki bajba jutott, hadd mondja, aki beteg, hadd mondja, aki fél, hadd mondják mind azok, akiknek csodákra van szükségük.
Mit mondjanak ezek a szükségben levő emberek. Mit kell neked
mondanod? Mond azt, amit Isten mond! Vedd magadhoz az Ő ígéreteit és Jézus Krisztuson keresztül menj el egészen az Ő trónjáig és emlékeztesd Öt. Tégy megvallást arról, hogy ezek az ígéretek most valóra válnak.
A Zsidókhoz írt levélben azt mondja Isten: „Én, soha el nem hagylak, soha el nem feledkezem rólad”. (Zsid. 13.5.-6.)
Tehát bátran mondhatjuk, az Úr az én segítőm, ember mit árthatna
nekem?
Rendkívül figyelemre méltó Ige szakasz. Figyeld csak meg, mit mond.
Bátran mondhatjuk! Azt mondta, bátran mondhatjuk. Isten az ígéretének százait nem azért mondta, hogy csupán higgyünk benne, azért mondta nekünk ezeket az ígéreteket, hogy bátran megvallást tehessünk róluk azért, hogy szabadok lehessünk!
Vizsgáld csak meg, hogy a jelenlegi helyzetedre, melyik ígérete
vonatkozik. Hidd el ezt az ígéretet a szívedben. Most pedig bátran kezd el mondani ezt az ígéretet magadnak, a barátaidnak, családodnak és az ördögnek. Bátran jelentsd ki mindenkinek, hogy ez az, amit Isten az én
Atyám mondott nekem. Ez az, amit én hiszek. Ez az ígéret az enyém.
Kapaszkodj bele ebbe még a fájdalom, baj, félelem, gyengeség, vagy szükség idején is. Ezt valld meg!
Jézus, ami megvallásaink főpapja és neki gondja van arra, hogy mindez valóssággá legyen a te életedben is.
„Ha valaki azt mondja ennek a hegynek, hogy kelj fel és ugorj a tengerbe és a szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond, az megtörténik, akkor meglesz neki, amit mondott!” - mondja a Biblia. (Márk 11.23.)
Gondolkodj csak el ezen! Bármit kérünk, megkaphatjuk, ha a szívünkben nem kételkedünk. Ha úgy gondolod, hogy ez a szellemi törvény nem érvényes, akkor próbáld csak ki az ellenkezőjét.
Különben is ezt teszi a legtöbb ember. Elhiszik, hogy betegek és, hogy tényleg rosszabbra fordul az állapotuk. Mindenkinek erről beszélnek.
Érdeklődj csak az állapotuk felől, meglátod, hogy egyértelműen és
meggyőzően azt fogják mondani:
- Beteg vagyok, fájdalmaim vannak, valószínűleg kórházba kell mennem, azt hiszem, rákos leszek, a helyzet egyre rosszabb.
És egyre csak ezt hajtogatják. Elhiszik amit mondanak, és meg is kapják azt, amit mondanak. Ha ez a törvény visszafelé így működik, akkor minden bizonnyal igaz a fordítottja is.
Akkor lesz eredménye, ha gyakoroljuk a hitet, megvalljuk és kimondjuk Isten ígéreteit.
Tehát kezd el ma! Ne kételkedj. Hidd el a szívedben, amit Isten mondott.
Mindig azt mondd, azt valld meg, és meg is fogod kapni azt, amit
mondasz. Láthatod tehát, hogy Istennek gondja van arra, hogy
beteljesítse az ígéretét. (Jer.1.12)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése