2023. szeptember 12., kedd

💥Reggeli dicséret🌹 Isten és te

„💞Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem.
A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.”
János evangéliuma 16.fejezet 33.vers

Jézus a kereszthalál árnyékában van. Lelkében már tudja, hogy hamarosan megteszi a legnagyobbat, amit csak tehetett és meghozza a legnehezebb és egyben a legszebb döntést: értünk adja életét. Elképzelni sem tudom, hogy mi mehetett végbe a lelkében. 
Egyik oldalról a bántások, a vádak, a gyötrődések, a fájdalmas napok. Másik oldalról viszont az öröm, a megnyugvás, a biztatás és nem utolsó sorban a szeretet, amely az egész lényét mozgatta.

Jézus életének egy válságos pillanatába kapunk betekintést. 
A tanítványok tudták, hogy Jézus mire készül, legalábbis voltak sejtéseik és ők mégis visszavonulva, ki-ki a maga családjához tért és Jézus gyakorlatilag egyedül maradt lelki tusájában. 
Azt gondolhatnánk, hogy a tanítványok nem voltak hűségesek Jézushoz, hiszen a legnehezebb időben magára hagyták. Mérgelődhetünk és tehetünk kijelentéseket, hogy „Na de én nem hagytam volna magára…” Tényleg?

Jézus annak ellenére, hogy egyedül maradt és tanítványai saját életüket mentették, szerette őket! 
Nagy dolog ez! 
Szeretni úgy, hogy elhagynak, miközben te a legnehezebb pillanataidat éled.

Jézus szereti tanítványait. Ez a szeretet nem lankadt ingatagságuk, félelmük, esetleges bizonytalanságuk ellenére sem. 
Nem mondta azt Jézus, hogy „Ha ti itt hagytok és nem vagytok velem és féltek, akkor többet nem szeretlek titeket.” 
Nem mondott ilyet! Helyette a következőket olvassuk: „békességetek legyen énbennem.
 A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.”

Jézus tudta, hogy az Atya vele van és ezt a biztosítékot akarta átadni a tanítványoknak is. 
Szerette volna, hogy mindenki, aki Istenhez fordul és bizalmat ad neki, az valóban tudja, hogy Isten vele van. Isten békessége nem függ semmitől. 
Történhet bármi, ha Isten békességét igényeljük és elfogadjuk, akkor az életünk el van rejtve biztonságban.

Teljen ez a mai nap Isten békéjében!
Áldott napot!

(Pörneki-Csomó Hajnalka)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése