2023. szeptember 24., vasárnap

TESTVÉREM, TUDOD-E, MI ISTEN LEGNAGYOBB VÁGYA?

Üdvözöllek Testvérem,

Lám, mit írt nekem Belinda néhány napja, úgy gondolom, a szívedhez fog szólni.


„Fiatal keresztény vagyok, tényleg nagyon szeretem az Egy Csoda Minden Nap-ot. Napi gondolataid és egyes tanításaid megérintettek egyszerűségükkel, de azzal is, hogy annyi igazság rejlik bennük! 
Amikor rossz napom van, és ez gyakran előfordul velem, elkezdem olvasni régebbi írásaidat, és sokkal nyugodtabbnak érzem utána magamat.

Azt jegyeztem meg az olvasottakból, hogy Isten irgalmas, és még ha várakozni is kell, erősnek kell lennünk és Istenbe kapaszkodnunk, hogy részesülhessünk aztán ígéretei beteljesedésében.

Tudom… Ám attól szenvedek a legjobban, hogy mindazzal, amit elrontottam a múltban, felteszem magamban a kérdést, hogy merhetek-e tőle egyáltalán valamit is kérni. 
Nincs meg bennem az a bizonyosság, ami megvolt Dávidban, hogy kérjek Istentől és meg legyek győződve, hogy meghallgatásra fogok találni. Így mindig kétségek fognak el: Vannak-e Istennek ígéretei számomra? Honnan tudhatnám meg?

Az minden vágyam, hogy közel legyek Istenhez. Az, hogy tudjam, hogy értékes vagyok a szemében. Tudom, hogy jelen van, mert egyes dolgok pont akkor történnek velem, amikor arra szükségem van. Mégis többet akarok ennél, érezni akarom Isten jelenlétét a mindennapokban, hogy mély és személyes kapcsolatot éljek meg vele.

Isten áldjon meg!
Belinda”

Drága Belinda és minden egyes olvasó, akikben ugyanezek a kérdések merülnek fel!

Isten szeret téged! Szenvedélyesen szeret! És nem attól függ a szeretete, amit csináltál vagy csinálni fogsz, hanem attól, amit Jézus megtett érted. Kereszthalált halt érted. Hordozta bűneidet. 
Mindent beteljesített. Mindent kifizetett! Szeretete ajándék, elég elfogadni!

Az a legnagyobb vágya, hogy Atyád legyen és kapcsolatban legyen veled, gyermekével. 
Hihetetlen, mennyire értékes vagy a szemében! Büszke rád. Hidd el, hogy Ő a te Atyád, te pedig gyermeke vagy!

Jó dolog, ha beismerjük tévedéseinket. Ha megvalljuk bűneinket, Isten hű és igaz, hogy megbocsássa nekünk őket és megtisztítson minden vétektől. (Lásd 1 János 1,9)

Jelen van Isten. Meg fogja éreztetni veled jelenlétét, és választ ad majd neked. Biztos vagyok benne! Isten hozott Belinda abban a rendkívüli életben, amelyet Isten gyermekeinek ad! Ígéretei a tieid!

Testvérem, Te egy csoda vagy! Köszönöm, hogy vagy!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése