2023. október 31., kedd

💥Reggeli dicséret🌹 Az igazi kincs!

„Aztán példázatot mondott nekik: Egy gazdag embernek bő termést hozott a földje.
 Így gondolkozott magában: Mit tegyek? Nincs hova betakarítanom a termésemet. 
Majd így szólt: Ezt teszem: lebontom a csűreimet, nagyobbakat építek, oda gyűjtöm be minden gabonámat és javamat, és ezt mondom a lelkemnek: 
Én lelkem, sok javad van sok évre félretéve, pihenj, egyél, igyál, vigadozzál! Isten azonban azt mondta neki: 
Bolond, még ez éjjel elkérik tőled a lelkedet, kié lesz akkor mindaz, amit felhalmoztál? 
Így jár az, aki magának gyűjt, és nem Isten szerint gazdag.,, 
Lukács evangéliuma 12.fejezet 16-21.vers

Jézus korában a döntési jog a rabbik kezében volt. Az emberek gyakran kérték ki a véleményüket és állították őket döntéshelyzetbe egy-egy vitás ügy kapcsán. Jelen történetben Jézust is egy vitás helyzetbe hívják és döntésre kérik és Ő válaszol….

A vitás kérdés két témát is érint, mégpedig a családot és a pénzügyi helyzetet. 
Ha ez a két téma egy kérdésen belül megfogalmazódik, akkor ott már szinte sejthető a vita. Jézust, mint már annyiszor, provokatív kérdéssel keresték meg, hátha fogást találnak rajta. 
Ő a fenti példázattal válaszolt, ezzel is jelezve, hogy mindenkit óv ettől a lelkülettől és távol tartja magát az anyagiasság kérdéseitől.

Nem arról van szó, hogy Jézus megveti a pénz szükségességét. 
Arra irányítja a hallgatóság figyelmét, hogy veszélyes emberi erőre és tervekre építeni a jövőt és olyan dolgokban keresni a stabilitást, amely a múlandóságon alapszik. 
Az ember lelki élete többet jelent a pénzügyi helyzeténél. 
A gazdagságban való bizakodás olyan erőknek ad teret, amely elveszi a figyelmet a lényegről: Istenről.

Isten olyan kincsekkel akar megajándékozni bennünket, amelyeket pénzen nem lehet megvásárolni. Jézus arra akarja a figyelmünket irányítani, hogy mindaz, amivel rendelkezünk mennyire visz közelebb vagy épp távolít el bennünket Istentől?!

Mert az igazi kérdés az: tudom-e a fontossági sorrendet az életemben és mit tartok valódi értéknek és mit eszköznek?

Áldott napot!

(Pörneki-Csomó Hajnalka)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése