2023. október 23., hétfő

💥Reggeli dicséret🌹Kudarcból győzelem

"Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! Mily megfoghatatlanok az ő ítéletei, és mily kikutathatatlanok az ő útjai!"
Pál levele a rómaiakhoz 11:33

Hajlamos vagyok arra, hogy zokon vegyem, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan elképzeltem. Néha felháborodom, és dühös leszek, időnként pedig kétségbeesem, aggódom és reménytelennek látom a helyzetet. Pedig általában rövid időn belül megláthatom, hogy Isten ott áll a háttérben, és kezében tartja az eseményeket. 
Ahogyan a Biblia fogalmazza: „elforgatja” a dolgokat, és javunkra fordítja a számunkra negatív eseményeket is (vö. 1Mózes 50.20; Zsoltár 33.10; Róma 8.28).

Számomra átláthatatlan, követhetetlen és csodálatos az, ahogyan Isten jót és rosszat egyaránt beépít üdvözítő terveibe, és mindent (szó szerint mindent!) felhasznál megmentésünk, átformálásunk érdekében. Nekem kudarcnak tűnik, ő győzelmet formál belőle. 
Terveit évek, évtizedek alatt valósítja meg. Türelmes, nem siet, nem kapkod. 
Tőlem pedig azt kéri, hogy szeressem őt, ahogyan ő szeret engem; bízzak benne és kövessem.

Lehet, hogy első pillantásra nem látom át, hogyan szolgál valami a javamra. 
Ám amikor Isten szándéka és célja felől vizsgálom meg az eseményeket, akkor könnyű felfedeznem, hogyan válhat épülésemre, ami történik. 
Ezért folyamatosan tanulom, hogy feltegyem a következő kérdéseket: ez mire jó, hogyan válik épülésemre? Mit tanulhatok belőle? Hogyan formálhat jobb (kedvesebb, szeretetteljesebb) emberré? 
Nekem sokat segít, ha nem ragadok bele az önsajnálatba, vagy hibáztatok másokat vagy Istent, hanem felfedezem a növekedés lehetőségét a hitben, és az engedelmességben.

Legyen áldott a napod!

(Hites Gábor)

********************************************

Isten útjai


,,Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! 
Milyen megfoghatatlanok az ő ítéletei, és milyen kikutathatatlanok az ő útjai!,,
Rómabeliekhez írt levél 11:33

Hogyan menthetnélek meg? Ezt kérdezi Isten újra és újra minden emberrel kapcsolatban. 
A gond ott kezdődött, hogy a bukott, bűnös ember már nem szerette Isten jelenlétét. 
Félni kezdett tőle, elrejtőzött, szégyellte magát. 
Így van ez mind a mai napig, hiszen ki szeretne találkozni azzal, akinek kérését, szavait semmibe veszi? 
Akinek parancsát akkor is áthágta, amikor semmi értelmes indoka nem volt ár. 
Mindene megvolt, és Isten csak hűséget várt cserébe.

Hogyan menthetnélek meg, ha nem hallgatsz meg, és valójában nem is ismersz? 
Valahogy így szólhat a kibővített kérdés. Isten kiválasztott embereket, majd egy nemzetséget, hogy őt képviseljék. Szövetséget kötött velük, melynek részeként Isten különleges áldást ígért. 
De mit tegyen az Úr, ha választottjai már nem őt képviselik, sőt már istenük is más? 
Az Úr nem vetett el mindenkit, és mindig kiderült, hogy voltak még igaz hívők, akik a tömeges hitehagyás ellenére is hűek maradtak Istenhez és szövetségéhez. Őket nevezi a Biblia maradéknak.

Hogyan menthetnélek meg? – kérdezte Isten akkor is, amikor népe már végképp elvetette, elutasította, amikor nem fogadta el Messiásnak? 
Még mindig volt lehetőség a megtérésre, de közben új utak nyíltak a pogányok felé. 
Erre felháborodtak azon, hogy Isten másokat is üdvösségre hív.
 Féltékenyek lettek azokra, akik nem tartoztak közéjük. 
Aztán jöttek az újabb és újabb gondok, de Isten nem adja fel.

Hogyan menthetnélek meg? Kérdezi Isten ma is tőled és tőlem. 
Néha egészen különös útjai vannak. Egyeseknél felhasználja a családi hátterét, másoknál épp ennek problémái vagy hiánya vihet közelebb Istenhez. 
Néha Isten embert küld, máskor egy könyvet, egy cikket, egy gondolatot, egy videót … 
A lényeg, hogy megmenthessen. Ezer útja van erre.

Szerző: Kis István -

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése