2023. október 19., csütörtök

💥Reggeli dicséret🌹 Egy különösen fontos hely

💞Menjetek el, és hirdessétek: elközelített a mennyek országa!” 
Máté evangéliuma 10.fejezet 7.vers

Számodra mit jelent a „mennyek országa”?

Kicsit olyan megfoghatatlannak tűnhet. Ha arra gondolunk, hogy Németország, Svédország vagy Brazília, akkor betudjuk tájolni a térképen és tudunk róluk egyet s mást. 
De mi a helyzet a mennyek országával? Mit tudhatunk erről a titokzatos helyről?

A Biblia lapjain a következőket olvashatjuk róla: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az őt szeretőknek”
(1Kor.2,9). 
Ez a mondat kellően sejtelmes, ugyanakkor eléggé sokat mondó ahhoz, hogy a lelki szemeink előtt kirajzolódjon egy kép.

Jézus azt mondja: elközelített! Lehet ez feltételes mód, „fenyegetés” vagy épp bíztatás, a lényegen nem változtat, mégpedig azon az egyszerű tényen, hogy elközelített. 
Krisztus a tanítványok kiküldetésével kapcsolatban tette ezt a kijelentést. 
A küldetésük célja pedig Jézus bemutatása, az Ő személyének képviselete és minden emberi nyomorúság orvoslása. A gyakorlatban pedig ez azt jelenti, hogy bemutatják Isten országát!

Lehet, hogy Isten országa nem szerepel az általunk ismert térképen, nem készültek róla képeslapok és nem tudunk eljutni oda repülővel vagy hajóval, azt azonban tudjuk, hogy egy nagyon is létező hely. 
A feladatunk pedig hasonló a tanítványokéhoz: mutassuk be Isten országát azáltal, hogy képviseljük Jézus szeretetét, gondviselését és megbocsátását a körülöttünk élő emberek életében. 
Váljunk fénnyé és szeretetcsomaggá, hiszen Isten országa tele van fénnyel és szeretettel, amelyet Isten jelenléte koronáz meg. Ma még nem élünk ebben a különleges országban, de tehetünk apró lépéseket azért, hogy a környezetünk megérezze azt, amit Isten készít mindannyiunk számára.

Mutassuk be Isten országát és váljunk fénnyé az emberek körében!

Áldott napot!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése