2024. január 3., szerda

TEGNAP ÉS MA⭐

Egyszer minden ember életében beköszönt a változás.
Életünk során fontos dolgokat szeretnénk megvalósítani, próbálunk nagy lépéseket tenni az álmaink megvalósításához.
Értékes lépések, döntések ezek, melyek Isten nélkül szinte lehetetlennek tűnnek.
Megéri áldozatokat hozni magunk életére nézve? Isten a mai napon is megadja számunkra a mennyei útravalót, amely által erőre kaphatunk.
A lényeg az, hogy változni fognak körülöttünk bizonyos dolgok, de egy nagyon fontos tényt nem szabad elfelednünk: Jézus Krisztus soha nem fog megváltozni.
Ha a múltban feláldozta önmagát a bűneinkért, akkor azt ma, sőt holnap is megtenné. 
Velünk ellentétben, Jézus nem változik, féltő szeretetével átkarol, és Isten vigasztaló üzenetét hozza el számunkra a mai reggel is. Hozzá bármikor, bármilyen körülmények között fordulhatsz, és nem fog elutasítani. 
Változás történt az életedben? Lehet, hogy ezeket az lépéseket azért kellett meghozd, hogy közelebb kerülhess Istenhez. 
A legnagyobb művészet másokat boldoggá tenni, ezért úgy kell élnünk, hogy a családtagjaink életébe a változás beköszöntével támogatást, boldogságot, szeretetet csempésszünk.
 
És még valami: ne félj a holnaptól, hisz Jézus már ott van: „Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.”  (Filippi 4,6-7)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése