Alfred Christlieb: Bizonyságaid örökkévaló örökségem

Mikor a gyermek Jézust bevitték szülei a templomba, hogy érte a törvény szokása szerint cselekedjenek, akkor Simeon karjaiba vette a gyermeket és áldotta az Istent.      Lk. 2,27-28

Szemléljük most az agg Simeon megragadó alakját! A Szentírás bizonyságtétele szerint úgy áll ő előttünk, mint a "váró Simeon". Nincs nagy méltósága. Ő csak "egy ember" volt Jeruzsálemben, de lelkülete ilyen drága volt, várta Izrael megvigasztalását. Nem a külső állapotok megjavulását várta, hanem az Üdvözítő eljövetelét. Vajon a mi várakozásunk erre irányul-e? Simeon telve volt bizalommal. A Szentlélektől kapott kinyilatkoztatást. Micsoda drága ajándék! Isten bizonyossá tette afelől, hogy megéri a Messiás eljövetelét. - Ha szívünk Istenre és az Ő Igéjére néz, mi is feleletet, világosságot, és bizonyosságot kapunk a kellő időben. - Egy meghatározott órában belső indíttatást érzett Simeon arra, hogy a templomba menjen. Engedelmeskedett ennek, és átélte ott élete legdrágább óráját. Aki engedelmeskedik a Lélek ilyen indíttatásának, az olyan hittapasztalatokat szerez, amik mások előtt elzárva maradnak. Simeon meglátta a gyermek Jézust. Első pillantásra csak azt látta: szegény szülők gyermeke. Isten azonban megnyitotta a szemét: "... látták szemeim a Te üdvösségedet!" Most már elmehet Simeon. - Sok ember szomorúságban ünnepli a karácsonyt. Könny ül a szemekben. Talán hiányzik az édesapa, a gyermek, az anya, vagy a korábbi jólét. Ha azonban Isten megérinti hitünk szemét, ha Jézusban az Üdvözítőnket látjuk, Aki meg tudja gyógyítani a megtört szíveket, akkor megtanít bennünket Isten Simeon énekére, amely soha örökké el nem némul. Akkor belőlünk is fénysugár vetődik környezetünkre, s mi is tudjuk áldani a körülöttünk lévőket, mint Simeon.