Sok minden tépázza a reménységet. Tápláld megfelelő forrásból, hogy túlélje!
„Fiam, ha bölcs a szíved, örül az én szívem is. Vigad a bensőm, ha ajkad őszintén szól. Ne irigyelje szíved a vétkeseket, inkább az URat féld mindennap, mert van még jövendő, és reménységed nem semmisül meg. Hallgass rám, fiam, légy bölcs, és irányítsd szíved a helyes útra! Ne tarts a bor mellett dőzsölőkkel, se a falánk húsevőkkel! Mert a dőzsölő és a falánk elszegényedik, és rongyokba öltöztet a sok alvás. Hallgass apádra, ő nemzett téged, és ne vesd meg anyádat, ha megöregszik! Vedd meg, és ne add el az igazságot, a bölcsességet, az intést és az értelmet! Vígan örvendezik az igaznak az apja, és aki bölcset nemzett, örül annak. Örüljön apád és anyád, vigadjon, aki szült téged! Add nekem a szívedet, fiam, és tartsd szemed előtt utaimat!”

Magyarázat

Az emberi bölcsesség maximum addig jut, mint az állítólagosan mexikói eredetű szólás: a remény hal meg utoljára. Eszerint sokáig, a végsőkig ki tud tartani a reménység, mindvégig érdemes bízni, de előbb-utóbb mégis összeomlik. Több ez, mint a teljes reménytelenség, de így is csak ideig-óráig hatásos, és legfeljebb embertársi bátorításokból tud táplálkozni. Ezzel szemben az isteni bölcsesség igéje arról biztosít, hogy „reménységed nem semmisül meg”. Bátran hozzátehetjük: soha. Ha minden sorstársunk kidőlne is mellőlünk, akkor sem szűnik meg a reményt tápláló forrás: az örökkévaló.
Az ígéret első része az enyhülést hozó jövőt, egyúttal a fordulat lehetőségét helyezi kilátásba. Vigasztaló ez, hiszen jelenleg a tisztességtelenek látszólag sikeresebbek, már-már irigylésre méltó mértékben. Erről a vágyakozó keserűségről lebeszél az ige, sugallva, hogy mindez csak a pillanatnyi állás. Célravezetőbb alternatívaként fogalmazza meg az Úr félelmét. Ilyenképpen az Istent tisztelő félelem és a reménység karöltve jár. Amint Jézus Krisztus elpusztíthatatlannak, legyőzhetetlennek bizonyult, úgy az őbenne gyökerező reménység is az!
(Várady Endre)