2016. december 28., szerda

KENNETH COPELAND-A gyógyulás mindig eljön!

Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik… betegekre vetik kezeiket, és azok meggyógyulnak.– Márk 16: 17- 18.



Régebben felzaklatott, ha valakire rátettem a kezemet, és nem lett jobban. Egyszer imádkoztam, kerestem Istent ezzel kapcsolatban, és így szólt a szellememhez: „A gyógyulás mindig eljön.” Emlékszem, azt mondtam: „Hogy érted, Uram, hogy a gyógyulás mindig eljön? Hiszen nem mindenki gyógyul meg.”

”Nem azt mondtam, hogy mindenki elfogadja a gyógyulását” — válaszolta. Majd nagyon komolyan szólt hozzám: „Én megteszem a részemet. És azt mondtam, ők meggyógyulnak!”
Ezek a szavak szíven ütöttek. Isten azt mondta, meggyógyulnak. Ő soha nem hazudik. Tehát, ha Isten azt mondja, hogy meggyógyulnak, az azt jelenti, hogy a gyógyulás mindig eljön. Nem Isten tartja vissza. A „fogadók” azok, akik ellenállnak. Azóta soha nem volt problémám azzal, hogy rátegyem a kezemet az emberekre, és higgyek a gyógyulásukban. Akár jobban lettek, akár nem, hitben álltam értük. Tudom, hogy ha valaki betegen távozott is az ima után, bármikor egy nevezőre juthat Isten hitével és az enyémmel – nem számít, ha akár öt év múlva – és akkor meggyógyul.

Ha rátetted valakire a kezedet, és az illető nem fogadta el a gyógyulását, ne akadályozd meg Isten erejének áradását azzal, hogy ellankadsz a hitedben. Állj meg szilárdan. Továbbra is hidd el, hogy a gyógyulás eljön, és egyszer csak az illető úgy dönt, hogy egyetért veled!

Igei olvasmány: Márk 10: 46 - 52

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése